BodóKert: Tartalom / Szerző / timetour
BodóKert
Ma 2021. szeptember 23, csütörtök,
Tekla napja van.
Holnap Gellért napja lesz.

„Nemfélő” (Megtekintés: 328)
(Nagyvárosi történet, második rész)
- 2009 szept 06 szerző: timetour Szerzők listája
Veszekedés, kétségbeesés, tanácstalanság, kósza-elkeseredett ötletek, szemrehányások özöne, tán először vesztek össze igazán, pedig szerették, úgy szerették egymást, szoros szövetségben! És ezt nem kellett volna! Épp most, amikor a szövetségnek a legjobban kellett volna működnie! Hibáztak persze, súlyos volt a hiba, amit elkövettek. És ráadásul még bántották, csúnyán is bántották egymást! Bántotta, úgy bántotta, hogy így búcsúztak el egymástól, igaz, [tovább...]
„Elkéső” (Megtekintés: 386)
(Nagyvárosi történet, első rész)
- 2009 szept 06 szerző: timetour Szerzők listája
Sietett, megtanult már otthonosan mozogni lefelé a mozgólépcsőn, kettesével, hármasával vette a lépcsőket, sietségében elfeledte a rettegést a földalatti ismeretlentől, másfajta, sokkal borzasztóbb volt a rettegés, nevezzük inkább iszonyatnak, amit most érzett, csak taszigálta félre az értetlenül, hadonászó-felháborodott, mindaddig napi gondokba elmerülő, oly bamba utasokat, akik megbotránkozva kérdezgették egymástól: ugyan ki lehet ez az ámokfutó őrült, mindegy, nem akarom [tovább...]
Bár lehetnék… (Megtekintés: 304)
Kedvesnek...
- 2009 szept 05 szerző: timetour Szerzők listája
tudjátok, Ő igazi
Gyémántkarkötő karodon, Diadém fénylő homlokodon Bár lehetnék… Szellő, szoknyád libbentő, Nyáron árnyékot adó felhő Bár lehetnék… Esőcsepp, arcod círógató, Ágyadon puha takaró Bár lehetnék… Csak írok, és nem gondolkozom, Voltaképp már nem is tudom: Egyáltalán szeretsz még? és szeretlek... [tovább...]
Galambok a tetőn (Megtekintés: 333)
/Nézelődve az erkélyről/
- 2009 szept 05 szerző: timetour Szerzők listája
Tudjátok, különösen forró volt az a nyár. Persze, egyre forróbb nyarak követik most már majd egymást, de az a két évvel ezelőtti nyár, oly hosszan tartó, reménytelenül szikkasztó forróságával, csak maga volt a pokol. A föld hetek óta nem látott már csapadékot, a szégyenlősen-tétova hajnali harmatot azonnal felszippantották a mohó napsugarak. A várost Észak felől körülsimító hegyről, a város valaha-volt [tovább...]
Csak érintelek: (Megtekintés: 462)
/Neked…/
- 2009 szept 05 szerző: timetour Szerzők listája
Hát csak érintelek Mosolyommal, Kócos hajammal, Pimasz grimaszommal, Tudod, utánad oly nagy vágyódással, És felsorolnám, még, hogy Mennyi minden mással… Csak érintelek meg: Borostás arcommal, Pillám rezgésével, Meg pillantásommal, Félénk gesztusokkal. Tudod, csak úgy nézlek, hogy Ébredek, és kezdődik a nap, És örülök, Hogy végre, Kedves Kicsi Alvóm Oly sok idő után, csak megtaláltalak! Csak érintelek: Oszt Húzom el a függönyt, És a napsugarak (Köztük vagyok én is) Simogatnak Téged, A kedves-még alvó Kicsi tovatűnő Álommadarat… Csak érintelek Reggeli fényben, Hogy várom Ébredésed, Úgy vágyom látni Mosolygó, oly Kedves arcodat… Ez szép az [tovább...]

Oldal:  1 2 3 ... 10 11 [12]
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 2
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Isti
aug 05 : 09:46
Egy verset tettem fel és a gép többszörösen másolta(( törölni meg nem tudom,(((( vagy be tudok jönni az oldalra, vagy nem(((

Kulcsar Eva
aug 03 : 19:44
Remélem, be tudtok jelentkezni, bár kissé szokatlan jelenség fogad. Ha gondok lesznek, akkor a főadminisztrátor segítségét kérjük.

Kulcsar Eva
aug 03 : 19:43
Remélem, be tudtok jelentkezni, bár kissé szokatlan jelenség fogad. Ha gondok lesznek, akkor a főadminisztrátor segítségét kérjük.

Kulcsar Eva
jún 23 : 09:36

Isti
jún 22 : 17:24
Köszönjük a lehetőséget Jánosnak, hogy mi is kb 10 éve itt írhatunk, alkothatunk! az Ő kertjében! Isti

Kulcsar Eva
jún 12 : 10:16
A "BodóKert" létrehozásának időpontja: 2009 jún 09 volt. Immár, TIZENKÉT ÉVE! Tisztelet, köszönet és szeretettel teli emlékezet BODÓ JÁNOS-nak érte.

Isti
jan 06 : 19:52
Örömmel látlak kedves Évike

Kulcsar Eva
jan 06 : 16:27
"Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. " (Pál Korinthusbeliekhez írt I. level e 13. rész)


Isti
dec 30 : 20:03
Egy nyugodtabb kiegyensúlyozottabb új évet kívánok MINDENKINEK Isti:)

Isti
dec 24 : 09:28
Áldott ünnepet kívánok társaimnak és a kedves Olvasóknak Isti:)

nagyapó
szept 01 : 18:59
"asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!"

Igen! Írni, írni, és írni!:!

Kulcsar Eva
szept 01 : 13:23
Igazak a szavaid, timetour.

timetour
aug 31 : 22:37
asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!

timetour
aug 31 : 22:12
sajnálom, rég jártam erre.
de emlékét őrizzék a kertlakók, szeretném!

Isti
máj 21 : 10:55
Drága János! Köszönünk mindent,Azt is hogy itt lehettünk eme csodás kertben ,ahol gond nélkül alkothattunk, é s álmodhattuk az álmainkat ! Te fogtad össze ezt a kis de értékes kis közösséget! Álmod szép álmokat Isten kebelén!

Kulcsar Eva
máj 20 : 17:30
Tisztelettel közlöm a kedves BodóKerti tagokkal, hogy Bodó János, a web oldal megálmodója és hűséges résztvevője 2020. február 21-én elhunyt. Őrizzük meg az emlékét hozzá illő diszkrécióval, és nagy-nagy szeretettel!

Isti
ápr 10 : 08:22
Csendes, DE szép húsvéti készülődést kívánok kedves társak és kedves olvasóink!
Isti

Isti
márc 08 : 15:34
Fájdalommal telt szívvel olvasom soraidat! kedves nagyapó !Istenben reménykedve kívánok neked mielőbbi felépülést! Isti

nagyapó
márc 07 : 22:44
Rég jártam itt, és máshol - igaz barátok között - is régen.
Nagy utat jártam...
Belgyógyászattó l - urológián át - onkológiáig.
Nagy és nehéz út.:)

Kulcsar Eva
jan 04 : 16:54
Szeretetben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves Kerti Tagnak.

Isti
jan 01 : 14:16
Köszönjük kedves Szabolcs! és viszont kívánjuk! Isti

bigeszab
jan 01 : 09:29
BOLDOG ÚJÉVET, kedves kertlakók!!heart

Isti
dec 27 : 10:53
Kedves János! Nagyon boldog névnapot kívánok a társaim nevében is!

Isti
dec 25 : 10:29
Kedves kert-társak és kedves olvasóink! Áldott ünnepet kívánok és egy új és békés évet sok szeretettel Isti

Isti
jún 10 : 12:03
Nagyon köszönjük drága Évike!
S köszönjük szeretetteljes munkáját mifelénk! Miértünk!
Áldott ünnepet mindenkinek!


Oldal létrehozási idő: 2.6192 másodperc, 2.5842 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 74. Memória használat: 903,184b