BodóKert: Tartalom / Atlétika / Az út
BodóKert
Ma 2023. szeptember 25, hétfő,
Eufrozina napja van.
Holnap Jusztina napja lesz.

Az út
- 2009 június 19 péntek
szerző: Szerzők listája
kategória: Sportpálya > Atlétika
Hozzászólás: 6
Megtekintés: 296

Mazsi egészen addig a pillanatig szomorúan konstatálta, hogy ma sem úgy megy a futás, mint kellene. Teszi ugyan a lábait egymás után, cipői nyelik a métereket, de valahogy nem érzi azt a megkönnyebbült sóhajtást, mint máskor. Mellette a másik nő. Látszik, hogy szinte siklik a levegőben, lábai alig érintik a talajt, szája mosolyra húzódott, a szemei csillognak, könnyedén, felszabadultan ugrál át pocsolyákat, kerül ki buckákat. Úgy, ahogy azt Mazsi várta saját magától mindig is. Különösen ennyi idő után. Ma is így indult neki a távnak. Azzal az érzéssel, hogy majd ma minden úgy lesz, mint régen. De ma sem így történt. Nem akarta bevallani, hogy majd megfullad, alig kap levegőt, az izmai fokról fokra lesznek egyre merevebbek, hogy már régen feladta volna, ha az a másik Süni ott, mellette nem futna olyan iszonyatos tempóban. Egészen addig a pillanatig szenvedett. Éppen kiértek a fák árnyékából, elhagyták a földes ösvényt, és kikanyarodtak a zúzalékkal felszórt utacskára, amikor a kanyarban észrevették a lányokat. Ketten voltak. Egymás mellett haladtak, vidáman beszélgetve, egyenletes ritmusban, körülöttük vibrálta a levegő, hátuk mögött porzott az utacska. És ott, akkor Mazsi meglátta magát 14 évesen. Kezében tájoló, térkép, előtte a Várkert és a keskeny ösvény, a legyőzésre váró feladat. Azok a lányok, ott szemben, azok voltak a múlt, a boldog ifjúság. Az út eleje, ha úgy tetszik. Vajon Mazsiék melyik részén haladnak éppen az úton? A napjuk melyik szakaszába érkeztek? Delelőn áll, vagy éppen már alkonyatba fordult? Mazsi ránézett a mellette haladó másik nőre. Nem is kellett mondania semmit, mert az Ő szemében is azt látta, amit az imént gondolt saját életéről. A társa is gyerek lett egy futó pillanatra, az Ő szemében is ott volt egy darabka gyerekkor, és a kérdés, vajon hol tart éppen? És az a pillanat elég volt, hogy Mazsi feltámadjon, és laza, ütemes léptekkel fejezze be a távot, hogy csacsogjon és nevessen, mint ahogy azt reggel megálmodta.

Hozzászólás
Az út bodójános jún 19 : 15:39 Válasz erre
Hozzászólás: 4582

MI MINDENRE JÓ EGY KIS FUTÁS....?



Válasz: Az út mazsoka jún 19 : 17:41 Válasz erre
Vendég

Ezért szeretem, mert annyi mindenre jó...
Köszönöm, hogy ittjártál

Az út Kulcsar Eva jún 23 : 07:17 Válasz erre
Hozzászólás: 3910

A sport barátságokat, egészséges verseny-szellemet, ráadásként testi-lelki egészséget, és sok-sok élményt ajándékoz, ha emberi módon "űzik"!

Köszönjük, hogy te az írásaiddal is érdemes RANG-jára emeled!
Köszönjük ezeket a beszámolóidat is, KEVDES MAZSI!!


Kulcsár Éva



Válasz: Az út mazsoka jún 24 : 06:32 Válasz erre
Vendég

Talán nem is a testi egészség a fontos. Tudod, én ezeket az esti futásokat Tébolyterápiának hívom.
A beszélgetés, (nem a kibeszélés!) az egymásrafigyelés, ami igazán sokat ad egy-egy ilyen alkalommal.
Köszönöm ittjártad!

Az út Pipitér jún 23 : 07:47 Válasz erre
Hozzászólás: 1491

Regisztrált: jún 15 : 17:37
Mazsi kedves... Az ÚT nem mindig boldogság... Az ÚT, bár szabadon választott, de végülis akárhogy csűrjük, csavarjuk, egy kötelező táv. Társakkal , vagy nélkülük, de haladni kell, egészen a célig. Néha zihálva, menekülve, máskor élvezve a szabadságot, a látványt.

Látod, Te a sportról írtál... belőlem meg ezeket a gondolatokat hoztad ki... Kit, mi foglalkoztat, azzá képes transzformálni a másik ember felől jövő üzeneteket.
Gratulálok, tetszik ez a szösszeneted is.:)

Szeretettel, Pipitér.



Válasz: Az út mazsoka jún 24 : 06:30 Válasz erre
Vendég

Igazat adok, kedves Pipitér!
Az utak előre elrendeltettek, csak az utazás nem egyforma. Mi ezt választottuk, mert nekünk ez jó, így látjuk értelmét. Más a droghoz, alkoholhoz menekül, ha túl meredek a kapaszkodó.
Örültem, hogy érted soraimat.
Szeretettel: Mazsi



Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 4
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Kulcsar Eva
dec 27 : 17:42
Áldott, békés és boldog
ünnepi időszakot kívánok
a megcsappant létszámú "Kertünk hűséges Lakóinak"

Kulcsar Eva
dec 29 : 04:35
Múló évünk immár búcsút integet, az eljövendő hozzon jó egészséget, békét és szeretetet!

Isti
dec 25 : 18:52
Áldott ünnepeket és egy békés új évet kívánok mindenkinek .Isti

Isti
aug 05 : 09:46
Egy verset tettem fel és a gép többszörösen másolta(( törölni meg nem tudom,(((( vagy be tudok jönni az oldalra, vagy nem(((

Kulcsar Eva
aug 03 : 19:44
Remélem, be tudtok jelentkezni, bár kissé szokatlan jelenség fogad. Ha gondok lesznek, akkor a főadminisztrátor segítségét kérjük.

Kulcsar Eva
aug 03 : 19:43
Remélem, be tudtok jelentkezni, bár kissé szokatlan jelenség fogad. Ha gondok lesznek, akkor a főadminisztrátor segítségét kérjük.

Kulcsar Eva
jún 23 : 09:36

Isti
jún 22 : 17:24
Köszönjük a lehetőséget Jánosnak, hogy mi is kb 10 éve itt írhatunk, alkothatunk! az Ő kertjében! Isti

Kulcsar Eva
jún 12 : 10:16
A "BodóKert" létrehozásának időpontja: 2009 jún 09 volt. Immár, TIZENKÉT ÉVE! Tisztelet, köszönet és szeretettel teli emlékezet BODÓ JÁNOS-nak érte.

Isti
jan 06 : 19:52
Örömmel látlak kedves Évike

Kulcsar Eva
jan 06 : 16:27
"Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. " (Pál Korinthusbeliekhez írt I. level e 13. rész)


Isti
dec 30 : 20:03
Egy nyugodtabb kiegyensúlyozottabb új évet kívánok MINDENKINEK Isti:)

Isti
dec 24 : 09:28
Áldott ünnepet kívánok társaimnak és a kedves Olvasóknak Isti:)

nagyapó
szept 01 : 18:59
"asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!"

Igen! Írni, írni, és írni!:!

Kulcsar Eva
szept 01 : 13:23
Igazak a szavaid, timetour.

timetour
aug 31 : 22:37
asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!

timetour
aug 31 : 22:12
sajnálom, rég jártam erre.
de emlékét őrizzék a kertlakók, szeretném!

Isti
máj 21 : 10:55
Drága János! Köszönünk mindent,Azt is hogy itt lehettünk eme csodás kertben ,ahol gond nélkül alkothattunk, é s álmodhattuk az álmainkat ! Te fogtad össze ezt a kis de értékes kis közösséget! Álmod szép álmokat Isten kebelén!

Kulcsar Eva
máj 20 : 17:30
Tisztelettel közlöm a kedves BodóKerti tagokkal, hogy Bodó János, a web oldal megálmodója és hűséges résztvevője 2020. február 21-én elhunyt. Őrizzük meg az emlékét hozzá illő diszkrécióval, és nagy-nagy szeretettel!

Isti
ápr 10 : 08:22
Csendes, DE szép húsvéti készülődést kívánok kedves társak és kedves olvasóink!
Isti

Isti
márc 08 : 15:34
Fájdalommal telt szívvel olvasom soraidat! kedves nagyapó !Istenben reménykedve kívánok neked mielőbbi felépülést! Isti

nagyapó
márc 07 : 22:44
Rég jártam itt, és máshol - igaz barátok között - is régen.
Nagy utat jártam...
Belgyógyászattó l - urológián át - onkológiáig.
Nagy és nehéz út.:)

Kulcsar Eva
jan 04 : 16:54
Szeretetben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves Kerti Tagnak.

Isti
jan 01 : 14:16
Köszönjük kedves Szabolcs! és viszont kívánjuk! Isti

bigeszab
jan 01 : 09:29
BOLDOG ÚJÉVET, kedves kertlakók!!heart


Oldal létrehozási idő: 0.7836 másodperc, 0.7240 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 74. Memória használat: 964,768b