BodóKert: Tartalom / Idegen tollakkal... / Zamárdi és én
BodóKert
Ma 2019. november 14, csütörtök,
Aliz napja van.
Holnap Albert, Lipót napja lesz.


Zamárdi és én
Vallomás
- 2010 február 06 szombat
szerző: Bige Melinda Szerzők listája
kategória: Idegen tollakkal...
Hozzászólás: 2
Megtekintés: 300



Mikor kézhez kaptam ezt az írást, és elolvastam, rögtön az jutott az eszembe, hogy ezt meg kell másoknak is mutatnom. Annyi szeretet sugárzik a sorokból, hogy nem tudtam ellenállni a vágynak – megosztom hát, íme, Veletek:



Zamárdi és én

Hol is kezdjem? 1963-ban nagy öröm érte a Családunkat. Nyaralót vettünk Zamárdiban. Nem volt ez kis dolog, hiszen így a „gyerekek nyaraltatása” már nem jelent gondot, mondták a Szüleim. Hárman vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb és az egyetlen lány. Szüleim – mindketten - orvosként dolgoztak, a szabadságuk véges volt, ezért, tényleg minden évben nagy gondot jelentett, hogy hova, mit szervezzenek számunkra a hosszú nyári vakáció alatt.

Nagy izgalomban, vonattal mentünk „háztűznézőbe”. Természetesen, az izgalom lehűtése, és a hosszú vonatozás fáradalmainak kipihenése miatt, a Restiben kaptunk mi gyerekek egy-egy málnát, szüleim pedig egy hosszúlépéssel koccintottak. Később is, ha vonattal érkeztünk, ez hagyomány volt. Vagy a Restiben ünnepeltük meg egy koccintással a szerencsés megérkezésünket, vagy a Tulipánban.

Ikerház fele lett a miénk, aranyos beosztással, kis hálószoba, nagyobb nappali, főzőfülke, terasz és az onnét nyíló WC. Az egész talán 30 négyzetméter alapterületen helyezkedett el.
Na, és volt egy melléképület, a KISHÁZ, így nagy betűkkel, ahol éppen elfért 2 emeletes ágy. Nagyon boldogok voltunk.

Igaz, nem volt víz, úgy kellett hordani először a József Attila utcából, majd a Bercsényi utca és a Lázár V. utca sarkáról, ez utóbbi már a luxus csúcsának számított.

Rögtön elterveztük, – később meg is valósítottuk, – a ház neve, Melinda. A Kisház két nevet kapott a bátyáimtól, kívülről Harap-lak, belülről Kirúg-lak lett. Természetesen itt épült ki a Fiúk birodalma. Aztán, ahogy megnőttek, a Kisház átalakult szerszámoskamrává. Néha azért elgondolkozom azon, ha a falak beszélni tudnának, vajon mit mesélnének.

Mikor megérkeztünk, egyik ámulatból a másikba estünk, nagy beszélgetés, tervezgetés zajlott. Egyszer-csak szemből, egy idős néni kiszaladt az utcára, „így, ilyen hangsúllyal, csak egy ember beszél, a körzeti orvosom”. Valóban, Erzsike néni, édesapám betege volt, általa rögtön ismerősre, szerető szomszédra leltünk.

Erről eszembe jut egy másik történet. Egyszer, a villanyóra leolvasó elmesélte, - nevünket látva – hogy ő bizony fiatal korában együtt dolgozott egy hasonló nevű ügyvéddel. Szó szót követett, kiderült, Édesapám Édesapjának, azaz a Nagyapámnak volt valamikor a munkatársa. Számomra azért is volt megható ez a történet, - és talán azért is maradt meg, ennyi év után emlékként bennem, - mert ez a Nagyapám, jóval a születésem előtt halt meg. Nagyapám Derecskén és Nagyváradon volt ügyvéd, ezért aztán, szerintem igencsak furcsa útjai lehettek a Sorsnak, hogy ezt az embert Zamárdiba, hozzánk irányította. Ma is úgy érzem, a régen eltávozott Nagyapám üzent általa Édesapámnak.

Az ikerházat Jóska bácsi építette saját kezűleg. Mester-munkáját, tudását, munka-szeretetét és a felhasznált, beépített anyagok kiváló megválasztását dicséri, hogy az eltelt több mint 35 év alatt nem sok javítani valónk volt a házon. Semmi olyan felújítást, javítást nem csináltattunk, aminek szükségességét nem az eltelt évek, az állandó használat, vagy a megváltozott használati mód okozta volna. Kíváncsi lennék, hogy egy ma épített új ház, mennyi ideig bírná javítás nélkül. Pedig akkor még nem voltak azok a szigorú jótállási, szavatossági szabályok, amik mostanában védik a vevőket. Akkor „csak” egyszerűen az volt, ha valaki csinált valamit, azt a legjobb tudása szerint, a legjobb anyagokból, tisztességesen tette. Ilyen egyszerű volt.

Jóska bácsi és a felesége Margit néni, tanárként dolgoztak. Tőlük vettük meg a fél házat, ami nagyon szerencsés elhelyezésű. Egyik fele, amit saját maguknak megtartottak, a Bercsényi utcára nyílik, a mi részünk – saroktelekként – a Lázár Vilmos utcára.

Jóska bácsi lánya Zsuzsa, velem egykorú. Megismerkedésünk első percétől megtaláltuk a hangot egymással, azóta is szinte minden örömet és bánatot megosztunk egymással. Tudjuk, megbízhatunk egymásban, testvérekként gondolunk a másikra. Tisztelem, hogy követte a szülei foglalkozását, tanár lett. Szerintem, erre és csakis erre a pályára született.

A Sors szereti összekeverni a dolgokat, vagy különböző tréfát eszel ki, velünk is ez történt. Jól megtréfált minket, az ő fia, és az én nagyfiam egy évben, egy hónapban, egy napon, szinte egy órában született. Vannak még egyéb közös szálak is, ha eljön az ideje, meg fogjuk tapasztalni, hogy igazunk van-e, jól látjuk-e.

Szóval, berendezkedtünk, a hálófülke a szülők hálószobája lett, én, egy-szem lányként – nagy bánatomra – a nappaliban, míg a bátyáim a Kisházban aludtak.

Édesanyámat kímélni szerettük volna, így a Családi Tanács szigorú munkarendet állított össze. A reggeli bevásárlás az én feladatom volt, ebédet a bátyáim hozták a Tóth nénitől.

Emlékszem, soha nem lázadoztam azon, hogy „hajnali” 7 után, biciklivel el kellett indulnom a bevásárlási körutamra. Akkoriban azért voltak fennakadások az ellátásban, sőt gyakran cselhez is kellett folyamodni, hogy valamit is kapjunk. Nagyobb siker kecsegtetett, ha tudtál németül, és úgy szóltál az eladóhoz. Egyik helyen nagyon finom kenyeret, a másikon paprikát, harmadikon vajat lehetett kapni, szóval meg- és kiismertem az összes környékbeli boltot. Dessewffy utcában volt egy kis faház, ahol vásárolni lehetett, majd irány a Petőfi Sándor utca, ott két bolt is volt egymáshoz közel, aztán persze a Gomba. Azt soha nem hagytam volna ki, egyszerűen vonzott. Mai napig emlegetem, siratom.
A mai Jégcsillag felé is volt egy élelmiszer bolt, meg egy zöldséges. Igaz, a Jégcsillagnak akkor még se híre, se hamva nem volt.

Ha húst, vagy különböző – fontos és nélkülözhetetlen – szerelőanyagot akartunk venni, azokért a faluba kellett felmenni, ott aztán a több féle üzletben, az ereszcsatornától kezdve a házi tejig mindent meg lehetett vásárolni. Természetesen ezek a beszerzések már nem tartoztak a reggeli bevásárló körutamhoz.

Aztán irány haza, reggeli, majd délben, a bőséges, Tóth néni féle ebéd. Háromfogásos ebédet kaptunk, - elfogadható áron! - a sütik ízére mai is emlékszem. Ötünknek három adagot hoztunk, és sokszor el kellett ásni a maradékot, mert nem bírtuk megenni.

Amikor ez a lehetőség megszűnt, sokszor főztünk, vagy, ha úgy alakult, a Dessewffy utcában nyílt kifőzdében ettünk, vagy hoztuk haza a finomságokat. Érdekes, itt is elfogadható áron lehetett kapni finom, házias ételeket, a bőséges választékból. Akkor még nem volt divat csillagászati árakon árulni egyféle ételt. Családias, meghitt kifőzde volt, kedves, figyelmes kiszolgálással.

Tervezgettük, hogyan lehetne átalakítani a házat, hiszen lassan a vizet is be lehetett vezetni, a csatornázás is megtörtént.

Édesanyámnak nagyon reális ötletei voltak – ehhez Édesapámban remek partnert kapott – így lassan újjászületett a ház. Az eredeti verandából konyha lett, a főzőfülkéből és a WC-ből egy közös fürdőszoba. És egy hatalmas üvegezett terasz is épült – hála Magdi néni segítségének, és Feri bácsi ügyes kezének.

Édesapám ezermester volt, nagyon szeretett tenni-venni, rengeteg dolgot készített, „matatott” ahogy nevezte. Ereszcsatornát szerelt, kerítést festett, kertben ásott, ágyakat, polcokat barkácsolt, ha kellett, parkettázott, vagy köveket hordott. A fészer – ahova az autóval beállhatott – szintén a keze nyomát viseli. Mivel autó-beállónak használtuk, használjuk a mai napig is, értelemszerűen kiírtuk az oldalára, „in vino veritas”. Halványan még ma is megvan, olvasható a felirat. Azt hiszem, Édesapám számára Zamárdi a kikapcsolódás, a béke szigete volt.

Milyen jó volt, ott gyerekeskedni. Emlékszem, mennyit bicikliztünk. Átmentünk Földvárra Illés koncertet hallgatni, vagy csak úgy tekeregtünk, házakat néztünk, kíváncsiskodtunk. Nem volt olyan utca, amit ne ismertem volna, ahol ne bicikliztem volna. Endrédre, a Szántódi kikötőhöz is elkerekeztünk, de természetes a „falut” se hagytuk ki. Bátyáim körbekerekezték a Balatont.
Akkor még lehetett az utcán tollaslabdázni, nagy csatákat vívtunk, és közben, az arra járók bosszantásául, németül beszéltünk.
Sőt, itt vezettem életemben először. Édesapám kivitt a libalegelőre, ahol vezetni tanított, aztán az utcákban próbáltam ki a frissen szerzett tudást.
Kisebbik bátyám sportolt, Édesapám, mint lelkiismeretes pótedző, futó edzéseket szervezett, tervezett, és természetesen biciklin követte a napi futó-adag teljesítését.
Időnként ellátogattunk a Kertmoziba is, ahol jól beöltözve izgultuk végig a műsort. Igaz, közben mindig volt egy kis szünet is, mert a film második részét motoros futár hozta, és a lejátszott első részt rögtön vitte is magával.

Zsuzsa, Manyika (Karcsi bácsi – akiről lesz még szó – lánya) és én, három hasonló korú bakfis, jó kis csapatot alkottunk. Esténként Manyikáéknál összebújtunk, és a világot megváltottuk, a fiúkat kibeszéltük. Igaz, hogy egész nap együtt voltunk, de soha nem sikerült kora este elválni egymástól, korán hazamenni. Több mint tíz évig tartott ez az idilli állapot, ha visszaemlékszem erre az időre, eszembe jut, soha egy vita, félreértés nem volt köztünk. Nem volt az, hogy kettő összefog a harmadik ellen, tényleg jóban-rosszban együtt voltunk. Tiszteltük, becsültük és szerettük egymást. Azt hiszem, mivel nekem két bátyám van, emiatt elég fiús voltam, velük tanultam meg a lány-viselkedést, általuk ismertem meg a lányokat és talán egy kicsit magamat is.

Szüleimmel minden január 1-én lementünk először vonattal, majd kocsival, köszönni Zamárdinak. Rituálisan, teát és virslit főztünk – majd megfagytunk – ettünk, ittunk, majd lesétáltunk a Balatonhoz, megnéztük, integettünk az Apátságnak. Aztán utaztunk vissza Pestre. Mai napig eszembe jutnak ezek az újévi utazások.

Bevallom, nekem decembertől már honvágyam van Zamárdi után.
Idén meglátogattuk a befagyott Balatont a Menyemmel és a Nagyfiammal. Hatalmas élmény volt, lenyűgözött a befagyott víz látványa. Eszembe jutott, hogy nyáron itt fürödtünk, itt panaszkodtunk a forróságra, most meg tükörsima jég borítja a vizet. Néztem a Gyerekeimet, ahogy korcsolyáztak a tömegben. Rengetegen voltak, fantasztikus volt a hangulat.

Emlékek. Milyen nagy szó volt, amikor a „Csikós” kinyitotta a közértet, mennyire örültünk neki. Akkoriban eléggé akadozott az ellátás, de nekünk mindig jutott friss kenyér, tej, és időnként sör is… Ma mesének tűnhet, de volt idő, amikor reggel sorba kellett állni, nemcsak a kosár miatt, hanem azért is, hogy friss kenyeret kapjunk. Ha elkéstél, akkor nem maradt. A sör is hiánycikknek számított, hetente egyszer szállították.

Gyakori vendégek voltunk a Rózsában, ahol „társadalmi életet” éltünk. Karcsi bácsival, Győzővel – igaz, mind a ketten, velünk szemben, a Lázár V. utca másik oldalán levő ház és házrész tulajdonosai voltak, – itt és csakis itt lehetett megbeszélni a világ folyását – egy jó hideg fröccs, vagy sör mellett. Otthon, a nyaralókban erre sose jutott idő… Sajnos, már egyikük sincs velünk. Ma is őrzöm, és nagy becsben tartom azokat a konyhai eszközöket, amiket Karcsi bácsiéktól kaptam, amikor eladták, felszámolták a nyaralót.

Ritkán, de előfordult, hogy elmentünk a kör alakú Pannóniába is, szüleim házassági évfordulóját például ott ünnepeltük meg. Bakfis lányként még az Édesapámmal is táncoltam. Nagy szó volt, hiszen Édesapám nem szeretett táncolni. Hangulatos hely volt, szívesen jártunk oda.

Jó pár évvel később, férjem unokatestvére, Bundi zenélt itt, aki a szabad óráit mindig velünk töltötte.

Nagyfiam 3 hónaposan már ismerkedett Zamárdival. Később a Kisebbik is hasonló korban volt először velünk. Aztán minden évben együtt nyaraltunk egy jó hónapot, ekkor érdemeltem ki Perjési bácsitól az „egyik legjobb vevő” címet.

Gyermekeim az első fagyijukat Zamárdiban kóstolták. Szívesen látogatjuk a mai napig is a Patkó büfét, a nyaralás, évek óta úgy kezdődik, hogy ott eszünk egy finom halat. Nagyon örültünk, amikor megnyílt.

Annak idején a József Attila utcai strandra jártunk fürödni, ezt hívtuk „nagyöbölnek”. A most szépen feltöltött rész akkoriban egészen a házakig tartó nádassal benőtt öböl volt, – kisöbölnek neveztük – bizony előfordult, hogy az idegen gyerekeket elzavarták onnan. Az élet ezt megoldotta…

Az igazsághoz tartozik, volt idő, amikor Zamárdi ellátása nagyon sok kívánni valót hagyott maga után, de szerencsére ez már a múlt. Emlékszem, Pestről vittünk le mindent – krumplit, hagymát, húst – mert vagy keservesen lehetett beszerezni, vagy ha lehetett is kapni, az, akkor, rettenetesen drága volt. Most az alapvető élelmiszerek árai nem nagyon térnek el az itthoni áraktól. Persze, ha nagyon akarnék hibákat sorolni, biztosan találnék, de nem ez a célom.

Emlékeim közt kutatva eszembe jut, - ami a mai fiataloknak hihetetlennek tűnik – milyen egyszerűen oldották meg a balatoni autós forgalmat. Hét közben, bármelyik nap, szépen, békésen, (az akkor 11 km-es autópályán is) le lehetett autózni, de vasárnap, a nagy vissza-forgalom miatt, ugyanez az útszakasz Bp. fele egyirányú volt. Hatalmas tömeg autózott vissza, Pestre, helikopter cirkált felettünk, figyelve a közlekedést. Az Osztyapenkó szobornál már éreztük, végre, baj nélkül Pestre értünk. Aki vasárnap akart a Balatonra menni, csak a régi autó-utat használhatta. Akkor ésszerű és logikus döntés volt, ma már elképzelhetetlennek és hihetetlennek tűnik.

Szeretem Zamárdit, nagyon ragaszkodom hozzá. Talán a gyerekkor miatt még fokozottabban, illetve az is benne van – szerintem – hogy Szüleink halála után a gyermekeimmel mi hárman örököltük meg. Az emlékek, a gyerekkor, Szüleim emléke, az ő kezük-nyoma – szerintem ezek eltéphetetlen szálak.

Tavasszal, ahogy melegszik az idő, már alig várom, hogy leutazzunk, és ott töltsünk egy pár napot. Szeretem nézni, ahogy ébredezik a kert, ahogy a virágok nyílnak. Próbálok kertészkedni, ültetni, bevallom, nem sok sikerrel. De egyszer biztos lesz eredménye a befektetett munkámnak. Fantasztikus a csend és a nyugalom. Minden olyan nagyon békés, nyugodt.

Nyaraláskor sok-sok ismerőssel, baráttal, szomszéddal találkozom. Örömmel fedezzük fel, hogy újra egyre több a kisgyermek, hiába, a mi gyerekeink már felnőttek, és hála az Égnek, jönnek az unokák.

Emlékeim közt kutatva, sokszor gondolok azokra a kedves ismerősökre, szomszédokra, barátokra, akik elmentek… Amikor utam a házuk előtt vezet, mindig eszembe jutnak az együtt töltött napok. De szép volt.

Külön öröm számomra, hogy a Gyerekeim is ragaszkodnak Zamárdihoz, nagyon szeretik, számukra is nagyon fontos. Tudják, ha nekem igazán örömet akarnak szerezni, akkor vagy együtt lemegyünk Zamárdiba, vagy ott szerveznek valami meglepetést. Az utóbbi években hagyomány lett, hogy a júniusban tartandó születésnapomat itt ünnepeljük, közösen.

A mai napig, ha valaki lemegy a Balatonra, megkérem, mondja meg a Balatonnak, hogy üdvözlöm. Nem vágyom sehova, nem akarok külföldre utazni. Zamárdiba vágyom, ott szeretnék a gyerekeimmel, unokáimmal lenni. Nagyon szeretek sütni-főzni, élvezem, amikor együtt ebédelünk, és „semmit teszünk”. Ráhangolódom a környezetre, figyelem a csendet, az embereket. Ki hogyan éli meg azt a csodát, azt a lehetőséget, hogy Zamárdiban van.

Megfigyeltem például, amikor nagy meleg van, az ilyen régi ősnyaraló, mint én, leszalad a partra, bemegy a vízbe, úszkál, fürdik egy kicsit, majd kijön a vízből és hazamegy. Valahogy nem alakult ki az a szokás – bennem sem – hogy kifekszünk a vízparton a napra, és napozunk egész nap. Nem. Szépen hazaballagunk, otthon fekszünk ki a napra, otthon napozunk, persze, ha akarunk. Ha nem bírjuk a meleget, visszasétálunk, újra megfürdünk, aztán megint haza. Érdekes megfigyelés, vagy inkább érdekes szokás.

Életemnek volt egy nehéz, fájdalmas időszaka, amikor tényleg csak Zamárdi tartotta bennem a lelket. Nehéz, küszködéssel teli évek voltak – szerencsére már elmúltak.

Elváltam a Gyermekeim Édesapjától, elvesztettem a Szüleimet, egyedül maradtam a két gyerekemmel. Akkor, egyetlen egy biztos pont volt életemben, ez pedig Zamárdi volt. Sokat jelentett számomra, úgy éreztem csak ott vagyok biztonságban, ott csak szépet és jót kapok. Nem személyekre, szervezetekre gondolok most, hanem Zamárdira és a Balatonra.

Furcsa dolog ez az érzés, mai napig nagyon élénken él bennem. Ugyanakkor fáj, hogy akkoriban nem sokat tudtam költeni a házra, elhanyagoltuk, használtuk, de cserébe semmit nem tudtam adni. Sajnos, akkor ennyire tellett tőlem.

A Sors azért nagyon szépen rendezi a dolgokat, a betegségemből szerencsésen felépültem. Ez idő tájt, a Gyerekeim Édesapja segítette, támogatta a Fiaimat a ház első ízben történő rendbehozatalában, azóta minden évben valamit megcsináltatunk. Tetőjavítás, bútorok, terasz- üvegek cseréje, kert rendbehozatala, kipusztult fák pótlása, cseréje, újak ültetése stb. Van bőven teendő, de nagyon élvezem.

Jelenlegi Párom, nagyon hasonlít Édesapámhoz, ő is szeret „matatni” ami nem jól működik, vagy rosszul áll, kérés nélkül, azonnal nekilát, megcsinálja. Ugye, hogy a Sors sok mindent elintéz, ha hagyjuk! Titkos álmom, egyszer úgy átalakítani a házat, - például gázt bevezetni, stb. – hogy télen is lehessen használni, ott aludni. Szeretném egyszer a Karácsonyt ott tölteni. Hiszek abban, amit nagyon szeretnék, elérem.

El sem tudom mondani, leírni se bírom, milyen érzés kerít a hatalmába, amikor befordulunk a Lázár V. utcába. Hazaértem, itthon vagyok. Végre.


Budapest, 2009. december 22. Bige Melinda





Hozzászólás
Zamárdi és én bodójános febr 07 : 09:43 Válasz erre
Hozzászólás: 4580

Élményszerűen ír a hölgy, és szórakoztatóan.Ha kedve van, hívd meg a nevemben, szívesen olvasuk tőle mást is.Ehhez az íráshoz pedig gratulálok!



Zamárdi és én bigeszab febr 07 : 16:41 Válasz erre
Hozzászólás: 1485

Regisztrált: júl 25 : 09:13
Köszönöm a nevében!
Üdv!

bigeszab



Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 1
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Isti
jún 10 : 12:03
Nagyon köszönjük drága Évike!
S köszönjük szeretetteljes munkáját mifelénk! Miértünk!
Áldott ünnepet mindenkinek!

Kulcsar Eva
jún 09 : 13:44
Áldott Pünkösdöt kívánok , Kedves BodóKert-i tagjainknak, a ma TÍZ ÉVE megszületett irodalmi portálunkon!

Isti
máj 17 : 09:21
Megtisztelve érzem magamat hogy ehhez a kitartó és kedves csapathoz tartozhatom! Köszönjük az értesítést kedves Évike!

Kulcsar Eva
máj 16 : 08:25
Kedves BodóKerti Tagok! Megfogyva bár, és ki-ki a saját terheit cipelve vagyunk itt még néhányan. Most ezt a kis maroknyi csapatot egy közelgő évfordulóra hívom: 2019. június kilencedikén LESZ TÍZ ÉVES ! ez a kedves kis virtuális hely , ahol sok szépet megtapasztalhattunk !

Isti
ápr 19 : 14:42
Áldott ünnepet kívánok a kert lakóinak és a kedves olvasóinknak Isti

Isti
jan 28 : 18:57
Einsten hagyatékában találták meg Bolyai relativitáselméletét!

klikk

Ha így nem olvasható kiollózom magát a szöveget!!!!


Isti
jan 04 : 11:34
Szeretettel köszöntök MINDENKIT az 2019.-.es évben! Isti

Isti
dec 28 : 08:20
Boldog névnapot kedves János !

Isti
dec 22 : 15:16
Kedves Nagyapó!
Köszönjük a figyelmességedet! Neked, a kertlakóknak és minden kedves olvasónknak Áldott karácsonyt kívánok Isti

nagyapó
dec 20 : 19:29
Istentől megáldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok minden "kertbarátnak"!

Kulcsar Eva
júl 11 : 07:09

Akkor hát hajrá! Előre a további szépségek alkotása felé!
Mindenkinek örömteli alkotómunkát kívánok!

Isti
júl 09 : 18:41
S MI köszönjük meg Évike áldásos munkáját,ami minket is
érdemben segített! eme igen hosszú időn át!

Kulcsar Eva
júl 06 : 14:54
Köszönöm szépen.

timetour
júl 04 : 17:28
a te érdemed is, Éva!

Kulcsar Eva
jún 10 : 11:44
Kilenc éves a BodóKert!
Minden kitartó Tagunknak szívbéli köszönet!

Isti
máj 05 : 11:37
Nagy szeretettel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat s reményeim szerint a dédiket is.-))) a kert nevében !

Kulcsar Eva
ápr 30 : 07:09
Köszönjük az üdvözletet,
értékeljük a jöttödet.

Isti
ápr 21 : 19:34
Örülök hogy jelentkeztél kedves Tyme!

timetour
ápr 18 : 21:57
üdvözlettel a Kertlakóknak!

Isti
ápr 01 : 12:55
Áldott ünnepeket a kert lakóinak és a kedves olvasóknak!

nagyapó
jan 24 : 20:12
A vadászrészhez: Legyetek szívesek, hogy az elbénáskodott első feltöltést töröljétek. Nem tudom, hogyan sikerült rosszul feltennem... Ebben amúgy nagyon ügyes vagyok...

Kulcsar Eva
dec 31 : 18:11

B Ú É K !!!

Isti
dec 31 : 11:11
Köszönjük a kedvességedet drága Évike! NEKED, a kertlakóknak s a kedves olvasóknak békés új évet!:)

Kulcsar Eva
dec 27 : 05:06
Jöjjön hát az Ó-év vége,
legyen köztünk öröm, s béke!

Isti
dec 22 : 18:53
Áldott Karácsonyt, békés új évet kívánok a kert lakóinak és a kedves olvasóinknak sok szeretettel Isti


Oldal létrehozási idő: 0.2785 másodperc, 0.1335 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 45. Memória használat: 1,022,280b