A következő történet még tavaly adventben történt egy fiatal budapesti
édesanyával, Eszterrel. Ő mindig annak volt a híve, hogy szeretteinek maga
készítsen valamilyen személyes ajándékot, s nem is volt arra lehetősége,
hogy drága pénzen vásároljon a boltokban. Így volt ez tavaly is: két óvodás
gyermeke számára például esténként, amikor ők már aludtak, kis pulóvereket
kötött. December közepére mindenkinek elkészült a személyre szabott
karácsonyi ajándék, már csak a csomagolás maradt vissza. Virágkötőként
Eszternek volt érzéke a széphez, ezért elment kedvenc papírboltjába, hogy
minden ajándékhoz megfelelő papírt és szalagokat válasszon. Nagyon igényes
volt, még az árnyalatnyi színkülönbségekre is odafigyelt, hogy valóban szép
kis csomagocskák készüljenek. Ráment egy fél délutánja, de megérte, mert
sikerült nagyon igényes csomagolókat beszereznie, s így nyugodtan várhatta
az utolsó napokban az ünnepet.
Az egyik délután egészen jó kedve lett, amikor a főnökétől borítékban egy
kis plusz pénzt kapott, s ráadásul előbb hazamehetett. Azt nem lehet
mondani, hogy igazi boldogság vagy öröm töltötte el, mert Eszter számára a
boldogságot nem néhány ezer forintban mérték. Hazafelé indulva azon kezdett
el gondolkozni, mire költse a most kapott pénzt. A villamos egy ezernyi
égővel kivilágított bevásárlóközponthoz érkezett, s ő engedett a
csábításnak. Leszállt és bement a hatalmas áruházba, hogy meglepje magát
valamilyen ajándékkal. Talán hiányzott valami a boldogságához? Lehet, de azt
úgysem tudná pénzen megvásárolni. Egyszerűen csak úgy érezte, megérdemli,
hogy a váratlanul jött pénzt önmagára költse. Több üzletet is végigjárt, de
nem talált olyan holmit, ami igazán tetszett volna neki. Végül egy
ajándékboltban találta magát, és nézegetni kezdte a csodálatos színű és
különleges formájú gyertyákat. Váratlanul egy hatalmas kutya simult a
lábához, de nem ijedt meg tőle, annyira barátságosan nézett fel rá az állat.
A következő pillanatban vette észre a kutya gazdáját, aki bizonytalan, de
óvatos mozdulatokkal tapintotta végig a polcon sorakozó gyertyákat egyik
kezével, míg a másikkal a pórázt tartotta. Eszter rádöbbent, hogy a férfi
vak. „Azok kék színűek” – mondta, s a férfi mosolyogva köszönte meg a
segítséget. Arany színűt keresek – szólalt meg pár másodperc múlva. Eszter
nem csodálkozott el azon, hogy még egy vaknak sem mindegy, milyen színű
gyertya kerül karácsonykor az asztalra. Egy pillanat alatt elment a kedve a
vásárlástól, s rögtön megértette, hogy mennyire boldog lehet, hogy lát, s
kicsit szégyellte is magát amiatt, hogy pár napja még mennyire válogatós
volt a színes csomagolópapírokkal. Levette a polcról az arany színű gyertyát
és készséggel adta a férfi kezébe, majd gyors mozdulattal elővette
táskájából a borítékot és azt is a vak kezébe helyezte. Megsimogatta a
vakvezető kutya fejét, majd villámgyorsan elhagyta az áruházat. A szabadba
lépve végtelenül boldognak érezte magát. Boldognak, mert a pénzzel járó gond
nem húzta már a vállát, boldognak, mert hamarosan magához ölelheti
gyermekeit, boldognak, mert lát.