BodóKert: Tartalom / Tallózó / Kérj és megadatik! Rendhagyó angyali segítség
BodóKert
Ma 2019. augusztus 22, csütörtök,
Menyhért napja van.
Holnap Bence napja lesz.


Kérj és megadatik! Rendhagyó angyali segítség
Nők Lapja rovat Nagy Réka
- 2013 december 25 szerda
szerző: Isti Szerzők listája
kategória: Tallózó
Hozzászólás: 4
Megtekintés: 137

Egyetemista koromban történ egyszer, hogy télen, nagy hóesésben elindultam egy buliból hazafelé többedmagammal.

Régebben a budapesti tömegközlekedésnek volt egy olyan idősávja éjjel, amikor a nappali buszok már, az éjszakaiak pedig még nem jártak, és ilyenkor mindig többet kellett várni, hogy jöjjön valami, ami hazavihet. Hideg is volt, a hó is esett, sétálni meg szerettünk, ezért úgy gondoltuk, elindulunk gyalog. Mindenkinek más volt a végcélja, én Zuglóból Kelenföldre tartottam.

Baktattunk, baktattunk, a város szép havas volt, vidám sétának vettük, de lássuk be, azért ez őrült vállalkozás volt. A többiek szép lassan kikoptak mellőlem, egyedül sétáltam már a teljesen kihalt városban a Duna mellett, és a Gellért térnél éreztem, hogy kész, elfáradtam, nem megy így tovább. Már stopon is gondolkodtam, de lélek sem járt az utakon. Mobilom ugyan volt már, de feltöltős, és nem volt rajta pénz, tehát taxit sem tudtam hívni. Meg azért persze nem fagytam volna, annyira nem volt tragikus a helyzet, de szerettem volna minél előbb hazajutni.
Kérj és megadatik! - Rendhagyó angyali segítség


Gondoltam egy nagyot és én, aki soha, de soha nem hittem az angyalokban, megfogalmaztam egy klasszikus fohászt. Kértem, hogy mindegy, hogy mit, de küldjenek valami segítséget, legyenek kedvesek. Majd beletörődve sorsomba bandukoltam tovább.

Valami furcsa megérzéstől vezérelve viszont pár száz méter után hátranéztem és egy hatalmas hókotró zötykölődött az úton. Nem csináltam belőle ügyet, gondoltam úgysem lát meg, de a hókotró mellém pöfögött és Menzel filmbe illő jelenettel a vidám, pirospozsgás vezető kirikkantott, hogy ne vigyen-e haza.

Egy kicsit féltem persze, hajnalban beülni egy idegen hókotróba egyrészt nem szokásom, másrészt fiatal lánynak mégis csak meggondolatlanság, de győzött a hideg, és beszálltam. Akkor a vezető megkérdezte, hogy beleférne-e az időmbe, hogy letisztítsuk a Szabadság hidat, mert bizony pont most van a legjobban lefagyva, nagyon veszélyes a többi autósnak. Kicsit még ekkor is bizalmatlan voltam, de mondtam, hajrá, tisztítsuk! A gép pöfögött, krákogott és prüszkölt alattunk, egymás szavát is alig hallottuk, de szépen lepucoltuk a hidat.

Addigra már éreztem, hogy nem szervkereskedők raboltak el, és felszabadultan beszélgettem nem túl szokványos megmentőmmel a hókotrás rejtelmeiről, majd az én egészen extrém angyalom kitett a házunk előtt. Szóhoz sem jutottam az ámulattól, de azóta tudom, hogy a világban alapvetően rend van.

Hozzászólás
Kérj és megadatik! Rendhagyó angyali segítség bigeszab dec 26 : 20:16 Válasz erre
Hozzászólás: 1478

Regisztrált: júl 25 : 09:13
Szép történet...

bigeszab

Kérj és megadatik! Rendhagyó angyali segítség Isti dec 27 : 08:06 Válasz erre
Hozzászólás: 1602

Regisztrált: júl 17 : 07:58
Köszönöm Szabolcs !


Kérj és megadatik! Rendhagyó angyali segítség Kulcsar Eva dec 30 : 15:47 Válasz erre
Hozzászólás: 3720


Éljenek az ilyen "Angyalok"!
Meggyőződésem, hogy ebben a rideg világban is van belőlük,
ha nem is nagyon sok.
Néha nem is kellenek a megjelenésükhöz "extrém" attrakciók,
csak nyílt őszinte szavak, amik oda-vissza megnyitják a bizalmat.



Kulcsár Éva



Kérj és megadatik! Rendhagyó angyali segítség Isti jan 01 : 12:36 Válasz erre
Hozzászólás: 1602

Regisztrált: júl 17 : 07:58
Köszönöm Évike!




Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 1
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Isti
jún 10 : 12:03
Nagyon köszönjük drága Évike!
S köszönjük szeretetteljes munkáját mifelénk! Miértünk!
Áldott ünnepet mindenkinek!

Kulcsar Eva
jún 09 : 13:44
Áldott Pünkösdöt kívánok , Kedves BodóKert-i tagjainknak, a ma TÍZ ÉVE megszületett irodalmi portálunkon!

Isti
máj 17 : 09:21
Megtisztelve érzem magamat hogy ehhez a kitartó és kedves csapathoz tartozhatom! Köszönjük az értesítést kedves Évike!

Kulcsar Eva
máj 16 : 08:25
Kedves BodóKerti Tagok! Megfogyva bár, és ki-ki a saját terheit cipelve vagyunk itt még néhányan. Most ezt a kis maroknyi csapatot egy közelgő évfordulóra hívom: 2019. június kilencedikén LESZ TÍZ ÉVES ! ez a kedves kis virtuális hely , ahol sok szépet megtapasztalhattunk !

Isti
ápr 19 : 14:42
Áldott ünnepet kívánok a kert lakóinak és a kedves olvasóinknak Isti

Isti
jan 28 : 18:57
Einsten hagyatékában találták meg Bolyai relativitáselméletét!

klikk

Ha így nem olvasható kiollózom magát a szöveget!!!!


Isti
jan 04 : 11:34
Szeretettel köszöntök MINDENKIT az 2019.-.es évben! Isti

Isti
dec 28 : 08:20
Boldog névnapot kedves János !

Isti
dec 22 : 15:16
Kedves Nagyapó!
Köszönjük a figyelmességedet! Neked, a kertlakóknak és minden kedves olvasónknak Áldott karácsonyt kívánok Isti

nagyapó
dec 20 : 19:29
Istentől megáldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok minden "kertbarátnak"!

Kulcsar Eva
júl 11 : 07:09

Akkor hát hajrá! Előre a további szépségek alkotása felé!
Mindenkinek örömteli alkotómunkát kívánok!

Isti
júl 09 : 18:41
S MI köszönjük meg Évike áldásos munkáját,ami minket is
érdemben segített! eme igen hosszú időn át!

Kulcsar Eva
júl 06 : 14:54
Köszönöm szépen.

timetour
júl 04 : 17:28
a te érdemed is, Éva!

Kulcsar Eva
jún 10 : 11:44
Kilenc éves a BodóKert!
Minden kitartó Tagunknak szívbéli köszönet!

Isti
máj 05 : 11:37
Nagy szeretettel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat s reményeim szerint a dédiket is.-))) a kert nevében !

Kulcsar Eva
ápr 30 : 07:09
Köszönjük az üdvözletet,
értékeljük a jöttödet.

Isti
ápr 21 : 19:34
Örülök hogy jelentkeztél kedves Tyme!

timetour
ápr 18 : 21:57
üdvözlettel a Kertlakóknak!

Isti
ápr 01 : 12:55
Áldott ünnepeket a kert lakóinak és a kedves olvasóknak!

nagyapó
jan 24 : 20:12
A vadászrészhez: Legyetek szívesek, hogy az elbénáskodott első feltöltést töröljétek. Nem tudom, hogyan sikerült rosszul feltennem... Ebben amúgy nagyon ügyes vagyok...

Kulcsar Eva
dec 31 : 18:11

B Ú É K !!!

Isti
dec 31 : 11:11
Köszönjük a kedvességedet drága Évike! NEKED, a kertlakóknak s a kedves olvasóknak békés új évet!:)

Kulcsar Eva
dec 27 : 05:06
Jöjjön hát az Ó-év vége,
legyen köztünk öröm, s béke!

Isti
dec 22 : 18:53
Áldott Karácsonyt, békés új évet kívánok a kert lakóinak és a kedves olvasóinknak sok szeretettel Isti


Oldal létrehozási idő: 0.1482 másodperc, 0.1053 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 49. Memória használat: 923,016b