BodóKert: Tartalom / Tallózó / A görögöknek van igazuk a Nobel-díjas szerint
BodóKert
Ma 2019. december 8, vasárnap,
Mária napja van.
Holnap Natália napja lesz.


A görögöknek van igazuk a Nobel-díjas szerint
- 2015 július 01 szerda
szerző: Isti Szerzők listája
kategória: Tallózó
Hozzászólás: 0
Megtekintés: 124

Az egész mostani görög válság nem szól másról, mint hatalomról és demokráciáról, az eurozóna vezetői pedig nem csinálnak mást, mint egyik tagállamuk demokráciáját támadják – írta az Economics című gazdasági lap véleményoldalán, a Project Syndicate-en Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász.

Európa vezetőinek viselkedése feltárja a görög-válság igazi természetét, az eredmény pedig nem túl szívderítő – fogalmaz bejegyzésében Stiglitz, aki szerint

a szemünk előtt zajló dráma nem annyira pénzről és gazdaságról szól, hanem hatalomról és demokráciáról.

Stiglitz, aki korábban még a Clinton-kormány gazdasági tanácsadótestületének tagja, illetve a Világbank alelnöke is volt, egyáltalán nem finomkodik véleményével: „az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF képviselőiből álló tárgyalódelegáció, a trojka öt éve olyan programot nyomott le a görögök torkán,

amelyen már akkor látszott, hogy nagyon mélyre taszítja az országot.

Az ország GDP-je 25 százalékot csökkent, és én nem emlékszem ilyen mértékű visszaesésre az egész világon. A következmények katasztrofálisak, elég csak azt felidézni, hogy jelenleg a fiatalok 60 százaléka munkanélküli”.

Ezrek tüntetnek a parlament athéni épülete előtt június 22-én, követelve, hogy Görögország maradjon az Európai Unió és az euróövezet tagja.
Forrás: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz
A trojka hárítja a felelősséget

A közgazdász szerint „ijesztő” ahogy a trojka minden felelősséget eltol magától, és nem hajlandó beismerni, hogy számításaik hibásak voltak, a modelljeik csődöt mondtak. Példaként hozza fel, hogy még akkor is óriási visszaesést produkálna a görög gazdaság, ha egyébként sikerülne megállapodni egy „elképzelhetetlen mértékű” adósságrendezésről.

Szerinte az is meglepő, hogy

Európa vezetői az elmúlt öt év történéseiből sem voltak képesek tanulni.

„A trojka még mindig azt követeli, hogy a görögök fordítsák 3,5 százalékos pluszba az elsődleges költségvetési egyenleget (kamatfizetések nélkül számolva) 2018-ig.

A közgazdász szerint már az is szinte csoda, hogy a görögök egyáltalán eljutottak a minimális költségvetési többletig öt év alatt. „A görög kormány már így is egészen sokat vállalt legutóbbi ajánlataiban, hogy hitelezőinek kedvére tegyen. Ha az emberi szenvedések felől nézzük a dolgot, mindenképpen extrémnek számítanak ezek a vállalások” - fogalmazott.

Beszéljünk egyértelműen: a Görögországnak adott kölcsön legnagyobb része nem maradt az országban, hanem a privátszféra bankjainak a kifizetésére ment el.

Kaptak pénzt a nagy német és francia pénzintézetek is. Bár Görögországot kiütötték, ez az ár nem volt alacsony ahhoz, hogy a hitelezők így változatlan módon fenntartsák ezeknek az államoknak a bankrendszerét - fejti ki a Nobel-díjas közgazdász igen kemény álláspontját.

Stiglitz szerint viszont még ezzel együtt sem gazdaságról és pénzről szól a hercehurca, amelynek során Görögországot az „elfogadhatatlan elfogadására” kényszerítenék.

A görög mentőcsomagot összeadó EU-EKB-IMF trojka meghatározó döntéshozói (Juncker, Draghi, Lagarde, Hollande, Merkel)
Forrás: AFP
De miért csinálja ezt Európa?

Stiglitz szerint a kontinens vezetői csak azért próbálják rákényszeríteni a görögökre a büntetéssel is felérő intézkedéseiket, mert saját döntési folyamatuk nem demokratikus, és félnek attól is, hogy a görögök lavinát indíthatnak el.

„Januárban a görögök olyan kormányt választottak, amely arra kapott felhatalmazást, hogy véget vessen a megszorítások politikájának. A görög kormány most az ország számára fontos döntés előtt újra kikérné a nép véleményét.

Ez az egész ismeretlen az eurózóna vezetői számára, mivel maga az övezet sosem működött demokratikus alapokon.

A tagállamok kormányai sosem kérték ki választóik véleményét abban a kérdésben, hogy országuk átadja-e a pénzügyi szuverenitását az Európai Központi Banknak. Egyedül a svédeknél volt népszavazás, a svédek pedig azt mondták, nem lépnek be az eurót használó tagállamok sorába” - fogalmazott Stiglitz.
Nehéz jó tanácsot adni

Szerinte egyébként ebben a helyzetben nehéz tanácsot adni a görögöknek, de nagyon úgy tűnik, hogy a Nobel-díjas közgazdász inkább a „nem” szavazatra buzdítaná az ország lakóit. Ezt írta: „ha igennel szavaznak (azaz az eurozónában maradnak), sok szenvedés vár rájuk, a fiatalok tömegével hagyhatják el az országot. Az eredmény egy, az IMF segítségével is csak közepesen jó bevételi mutatókkal rendelkező nemzetgazdaság lehet.

Ha viszont a nem szavazatok lesznek többen, a görögök megkapják az esélyt, hogy saját maguk döntsék el, milyen országban akarnak élni.

A jövőben talán nem lesz olyan ütemű az ország fejlődése, mint amilyen a múltban volt, de legalább ez a jövő reménytelibb volna, sokkal inkább, mint az eurozónában várható további szenvedés. Én tudnám, hogyan szavazzak” - zárta gondolatait a közgazdász.


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 2
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Isti
jún 10 : 12:03
Nagyon köszönjük drága Évike!
S köszönjük szeretetteljes munkáját mifelénk! Miértünk!
Áldott ünnepet mindenkinek!

Kulcsar Eva
jún 09 : 13:44
Áldott Pünkösdöt kívánok , Kedves BodóKert-i tagjainknak, a ma TÍZ ÉVE megszületett irodalmi portálunkon!

Isti
máj 17 : 09:21
Megtisztelve érzem magamat hogy ehhez a kitartó és kedves csapathoz tartozhatom! Köszönjük az értesítést kedves Évike!

Kulcsar Eva
máj 16 : 08:25
Kedves BodóKerti Tagok! Megfogyva bár, és ki-ki a saját terheit cipelve vagyunk itt még néhányan. Most ezt a kis maroknyi csapatot egy közelgő évfordulóra hívom: 2019. június kilencedikén LESZ TÍZ ÉVES ! ez a kedves kis virtuális hely , ahol sok szépet megtapasztalhattunk !

Isti
ápr 19 : 14:42
Áldott ünnepet kívánok a kert lakóinak és a kedves olvasóinknak Isti

Isti
jan 28 : 18:57
Einsten hagyatékában találták meg Bolyai relativitáselméletét!

klikk

Ha így nem olvasható kiollózom magát a szöveget!!!!


Isti
jan 04 : 11:34
Szeretettel köszöntök MINDENKIT az 2019.-.es évben! Isti

Isti
dec 28 : 08:20
Boldog névnapot kedves János !

Isti
dec 22 : 15:16
Kedves Nagyapó!
Köszönjük a figyelmességedet! Neked, a kertlakóknak és minden kedves olvasónknak Áldott karácsonyt kívánok Isti

nagyapó
dec 20 : 19:29
Istentől megáldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok minden "kertbarátnak"!

Kulcsar Eva
júl 11 : 07:09

Akkor hát hajrá! Előre a további szépségek alkotása felé!
Mindenkinek örömteli alkotómunkát kívánok!

Isti
júl 09 : 18:41
S MI köszönjük meg Évike áldásos munkáját,ami minket is
érdemben segített! eme igen hosszú időn át!

Kulcsar Eva
júl 06 : 14:54
Köszönöm szépen.

timetour
júl 04 : 17:28
a te érdemed is, Éva!

Kulcsar Eva
jún 10 : 11:44
Kilenc éves a BodóKert!
Minden kitartó Tagunknak szívbéli köszönet!

Isti
máj 05 : 11:37
Nagy szeretettel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat s reményeim szerint a dédiket is.-))) a kert nevében !

Kulcsar Eva
ápr 30 : 07:09
Köszönjük az üdvözletet,
értékeljük a jöttödet.

Isti
ápr 21 : 19:34
Örülök hogy jelentkeztél kedves Tyme!

timetour
ápr 18 : 21:57
üdvözlettel a Kertlakóknak!

Isti
ápr 01 : 12:55
Áldott ünnepeket a kert lakóinak és a kedves olvasóknak!

nagyapó
jan 24 : 20:12
A vadászrészhez: Legyetek szívesek, hogy az elbénáskodott első feltöltést töröljétek. Nem tudom, hogyan sikerült rosszul feltennem... Ebben amúgy nagyon ügyes vagyok...

Kulcsar Eva
dec 31 : 18:11

B Ú É K !!!

Isti
dec 31 : 11:11
Köszönjük a kedvességedet drága Évike! NEKED, a kertlakóknak s a kedves olvasóknak békés új évet!:)

Kulcsar Eva
dec 27 : 05:06
Jöjjön hát az Ó-év vége,
legyen köztünk öröm, s béke!

Isti
dec 22 : 18:53
Áldott Karácsonyt, békés új évet kívánok a kert lakóinak és a kedves olvasóinknak sok szeretettel Isti


Oldal létrehozási idő: 0.1785 másodperc, 0.1441 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 45. Memória használat: 896,840b