BodóKert: Tartalom / Idegen tollakkal... / Megváltva
BodóKert
Ma 2021. szeptember 18, szombat,
Diána napja van.
Holnap Vilhelmina napja lesz.


Megváltva
Kuksi, 2015, március 26
- 2015 december 09 szerda
szerző: Isti Szerzők listája
kategória: Idegen tollakkal...
Hozzászólás: 0
Megtekintés: 164

Jó ismerősöm az Új Apokalipszis 2015.-ös pályázatára benyújtott írása. Közönségdíjas lett az alkotás.

Az ország legnagyobb pályaudvarának elkülönített és fegyveresek által szigorúan őrzött peronján állt az impozáns vonatszerelvény. Sötétített golyóálló üvegek, aranyból készült kilincsek és díszítések, modern és tiszteletet parancsoló forma. Nagyon sokan szerettek volna rá feljutni, és nem csak a luxusutazás kényelméért, hanem mert a mozdony Eldorádóig meg sem állt. Azt beszélték, ott nincs éhezés, nincs szomjazás, nincs fájdalom, nincs többé tán öregség és halál sem. Sugdostak az emberek mindenfélét, hogy az átláthatatlan üveg mögött plüss vagy egyesek szerint a legfinomabb bőrből készült ülésekben helyet foglaló szerencsések, már az indulásra várva is sülteket lakomáznak és hozzá megfizethetetlenül drága bort isznak, de leginkább az a pletyka terjedt el, hogy aki egyszer eljut Eldorádóba, annak onnan soha többé nem kell eltávozni, mindörökre ott maradhat.

A különleges vonatra azonban nem lehetett a hétköznapi pénztárakban jegyet váltani, ahhoz egy direkt erre a célra fenntartott helyiségbe kellett belépni, melynek ajtajára ki volt írva: „Elbírálás”.

Amennyiben valaki ide eleget hozott, akkor állítólag megkapta a jegyét, és elindulhatott a „Beszállás” feliratú ajtó felé, melyen át az „Álomvonat peron”-ra lehetett kijutni, ha viszont kevésnek találtatott amit letett az asztalra, akkor egy alagúton keresztül a város peremkerületéig kellett gyalogolnia. Persze én is fel akartam szállni az Eldorádóba tartó vonatra, és hogy jobban lássam magam előtt a célt, a pályaudvaron vállaltam munkát. Az ország más részeibe tartó gazdagabb polgárok csomagjait cipeltem a vasúti kocsikhoz, vagy éppen fordítva, amikor megérkeztek valahonnan, akkor segítettem nekik kivinni a parkolóba a utazótáskákat, taxit fogtam, amibe bepakoltam, ha kellett én áztam, amíg a nagyságáéknak esernyőt tartottam, hogy nehogy víz érje méltóságos fejecskéjüket.

Elterjedt nézet volt, hogy mint minden vonatjegy, ez is nyilván pénzbe kerül, csak bizony elég sokba. Magam is megpróbálkoztam többször az „Elbírálás” feliratú ajtónál, és minden egyes kísérletnél több és több pénzt vittem a korábbinál, de ennek dacára egyformán végződtek ezek a kalandok, a külvárosig tartó alagútséta lett az osztályrészem. Egyre nagyobb mennyiségű pénzt összegyűjteni, pedig nem kis feladat ám! Ha a leggazdagabb kuncsaftokat akarod elhappolni, akkor kifinomultan kell rájuk vadászni. Éles és értő szemmel ki kell szúrni, szinte a levegőből kiszagolni, hogy a beérkező tömegből ki az, akitől a legnagyobb apanázsra számíthatsz, és oda is kell hozzá érni. Ehhez nem árt előre tudni, hogy melyik szerelvényben hol helyezkednek el az első-osztályú kocsik, különben a peronon hátrányból indulsz a bőröndökért folyó versenyben.

A pályaudvaron a főtt-kukorica árus volt a legjobb haverom, vele jókat lehetett beszélgetni és nagyon rendes is volt hozzám, mert mindig, amikor teljesen leégtem anyagilag, a szabálytalan, hiányos vagy csorba fogsorú portékáját, vagyis azokat a tengeriket, melyeket eladni nem tudott, nekem ingyen átengedte, így aztán kihúztam addig, amíg megint lett egy kis gubám és más kaját is tudtam venni magamnak. Valahogy mindig jókor mondott jókat. Amikor azt firtattam, hogyan tudnék többet keresni, azt válaszolta, szerinte az a baj, hogy kevés csomagot bírok el, mert egyszerre akár két tagot is lekaszálhatnék. Igaza volt, elkezdtem keményen edzeni és két év múlva már én kerestem a legjobban a bőröndvadászok között. Aztán amikor kiderült, hogy az így összetarhált összeg is kevés az álomjegyre, akkor azt sugalmazta, erre nincs tovább, ha ezt szeretném, másképp kellene megsokszorozni a vagyont. Fején találta a szöget. A megtakarításból különböző szerencsejátékokon tettem meg téteket, és kisvártatva piszok mázlim lett, eltaláltam hogy egy adott napon pontosan hány perc hány másodpercet fog sütni a nap. Mesés gazdagságot, giganyereményt sikerül megkaparintanom. Nemhogy a város, az ország legtehetősebbjei közé kerültem be. Megvolt a lehetőségem, hogy életmódot váltsak, tán soha többé nem kellett volna dolgoznom, de annyira beleéltem már magam az eldorádói idillbe, hogy fogtam az egész nyereményt és benyitottam vele az elbíráló-helyiségbe. A összes pénzt elvették, sokáig számolták, ám a végén csak közölték: – Uram, a jegyre kevés amit hozott! – és persze a vagyont vissza nem adták. Könnyen jött, könnyen ment. Indulhattam hát üres zsebbel és korgó gyomorral bandukolni az alagútba. Iszonyatosan csalódott voltam.

A kukoricaárus gőzölgő selejttel fogadott, olybá tűnt, mintha tudta volna, jönni fogok. Vigasztalt, hogy máskor is álltam már fel a padlóról, most is menni fog, egyszer meglesz az a jegy, majd meglátom. Rossz kedvem viccek mesélésével igyekezett elűzni, aztán valahogy átragadt rám a derűje, tréfálkoztunk, nevetgéltünk.

Másnapra az előző esti fiaskó hatására teljesen elment a kedvem attól, hogy folyvást az Eldorádóba tartó szerelvényre való feljutást hajszoljam. Új célt találtam magamnak, elkezdtem segíteni azoknak, akik Eldorádóba akartak menni. Persze először nem ment ez jól, ugyanúgy nem, ahogy annak idején a gazdag utazók megkopasztása sem. Mindent gyakorolni kell. Aztán némileg belejöttem, hadd vigye mindenki az elbírálásra, amiről csak úgy gondolja, hogy az majd elég lesz a jegyre. Rajtam ne múljon, hátha egyszer valakinek szerencséje lesz!

Egy este a főtt-kukorica árusnak azt javasoltam, találgassuk, hogy ki szerint mi zajlik most az álomvonat füstüvegjei mögött. Nevetve vágta az arcomba, szerinte nem is ül ott senki. Ekkora szamárságot még életemben nem hallottam. Megveregettem a vállát, de magamban bizony azt gondoltam, egy kicsit tán túl sokat szippantott már be a forróvizes fazék felett terjengő kukoricagőzből és egy kissé meghibbant. Csak mosolygott. Szabadkozott, hogy reggel korán kell kelnie, mert menni kell nyers kukoricáért, így aztán elköszöntünk egymástól.

Az egyik őszi délutánon kizárólag a hömpölygő nép lábbelijeit figyelve igyekeztem kitalálni, hogy ki lenne a legjobb kuncsaft, vagy kinek milyen segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy közelebb jusson Eldorádóhoz. Ahogy így a földet bámultam egy megzavarodott, rettegő csepp kis macskán akadt meg a szemem. Kimenekítettem a rohanó lábak erdejéből. Némi vízzel kínáltam és a szendvicsemben lévő néhány szelet felvágottat odaadtam neki. Ahogy cirógattam, remegő kicsiny teste lassan megnyugodott, végül a kabátomba gömbölyödve el is aludt. Hazavittem. Ekkor jöttem rá, hogy én eddig csak az embereket vettem észre, de vannak itt más élőlények is, talán számukra is létezhet Eldorádó, talán ők is oda vágynak.

Hónapokkal később lett egy fűszál-pártfogoltam, ő a vakvágány végében bújt ki a kövek közül. Igyekeztem locsolgatni, megvédeni a túl-méretes kavicsok szorításától, így találtam rá a kövekre. Bizony megesett, hogy egy jó zsíros jattól – vagy ahogy a kukoricaárus nevezte, borravalótól – estem el azért, mert letettem a méltóságos úr bőröndjeit, de hát nem tűrt halasztást az ügy, akkor kellett arrébb tennem a sín mellől azt a szép bazalt darabot, mert különben a néhány perc múlva bekövetkező induláskor a behemót vagon kereke egész biztosan ketté törte volna.

Eddigre a bőröndvadászok ranglistáján már a dobogóról is alaposan lecsúsztam, hiszen sokszor elvállaltam olyan feladatot is, ami csak némi aprópénzzel vagy még azzal sem kecsegtetett, fizetségül olykor mindössze egy „– Köszönöm!”-öt, esetleg egy mosolyt várhattam. Jó volt ez így, nem volt már szükségem tetemes mennyiségű pénzre, anyagi helyzetétől függetlenül nyugodtan segíthettem mindenkinek, akinek túl nehéznek bizonyult a csomagja...

Estére hullafáradt voltam, a sarkon fordultam be és szokás szerint lépteim zaját meghallva kerítésről-kerítésre ugrálva rohant felém engem üdvözölni a deli kandúrrá terebélyesedett cicus. Mint minden este, most is szertartásosan kitettem elé az ennivalóját, mindketten elköltöttük a magunk vacsoráját, aztán az ölembe kuporodott. Én beszéltem, meséltem, ő pedig hallgatott. A dorombolása álomba ringatott.

Nagy meglepetésemre egy mennyeien kényelmes plüssülésben tértem magamhoz. A füstüvegen keresztül láttam a pályaudvaron tüsténkedő népeket. Valaki megköszörülte a torkát. Elfordítottam az ablakról a fejem. Egy kalauz állt előttem és kérte a jegyem. Én bámultam rá, ő meg viszonzásként a bal kézfejemre szegezte a tekintetét. Csak most tudatosult bennem, hogy egy papírdarabot szorongatok az ujjaim között, egy gyönyörű jegyet, melyen ott díszeleg a pecsét: „MEGVÁLTVA!”.
Gépiesen átadtam a jegyet és a kalauz kilyukasztotta.
– De hát én már nem szeretnék Eldorádóba menni!
– Tudom.
– Honnan?
– Olyan még soha nem kapott ide jegyet, aki Eldorádóba akart menni. Csak olyanok kerülhetnek ide, akik nem magukat nézik, a többieknek akarják és képesek is tanítani.
– Ha elmegyek Eldorádóba, akkor nem fogok tudni az itt lévőknek segíteni!
– Az attól függ.
– Leszállnék! –, igyekeztem kissé változtatni a beszélgetés irányán.
– Nem vagyok meglepve, eddig még mindig utas nélkül futott ki a nyílt pályára az Eldorádó expressz. Nézze csak, – mutatott a füstüvegen túl lévő terület felé –, ott egy ajtó, azon keresztül egy alagútba jut...
– Egy alagútba, aminek a kijárata a külvárosban van?
– Igen.
– Hála Istennek! –, sóhajtottam fel.
– A hosszú séta üres zsebbel Eldorádó helyett?
– Nem, nekem itt van Eldorádó, itt van feladatom, abban a másik Eldorádóban nincs mit keresnem. –, magyaráztam a bizonyítványt.
– Nagy szerencséje van!
– Miért?
– Mert ez itt Eldorádó, a vonat amikor innen elmegy, akkor valójában csak egy kört tesz és rögvest visszatér ide.


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 1
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Isti
aug 05 : 09:46
Egy verset tettem fel és a gép többszörösen másolta(( törölni meg nem tudom,(((( vagy be tudok jönni az oldalra, vagy nem(((

Kulcsar Eva
aug 03 : 19:44
Remélem, be tudtok jelentkezni, bár kissé szokatlan jelenség fogad. Ha gondok lesznek, akkor a főadminisztrátor segítségét kérjük.

Kulcsar Eva
aug 03 : 19:43
Remélem, be tudtok jelentkezni, bár kissé szokatlan jelenség fogad. Ha gondok lesznek, akkor a főadminisztrátor segítségét kérjük.

Kulcsar Eva
jún 23 : 09:36

Isti
jún 22 : 17:24
Köszönjük a lehetőséget Jánosnak, hogy mi is kb 10 éve itt írhatunk, alkothatunk! az Ő kertjében! Isti

Kulcsar Eva
jún 12 : 10:16
A "BodóKert" létrehozásának időpontja: 2009 jún 09 volt. Immár, TIZENKÉT ÉVE! Tisztelet, köszönet és szeretettel teli emlékezet BODÓ JÁNOS-nak érte.

Isti
jan 06 : 19:52
Örömmel látlak kedves Évike

Kulcsar Eva
jan 06 : 16:27
"Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. " (Pál Korinthusbeliekhez írt I. level e 13. rész)


Isti
dec 30 : 20:03
Egy nyugodtabb kiegyensúlyozottabb új évet kívánok MINDENKINEK Isti:)

Isti
dec 24 : 09:28
Áldott ünnepet kívánok társaimnak és a kedves Olvasóknak Isti:)

nagyapó
szept 01 : 18:59
"asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!"

Igen! Írni, írni, és írni!:!

Kulcsar Eva
szept 01 : 13:23
Igazak a szavaid, timetour.

timetour
aug 31 : 22:37
asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!

timetour
aug 31 : 22:12
sajnálom, rég jártam erre.
de emlékét őrizzék a kertlakók, szeretném!

Isti
máj 21 : 10:55
Drága János! Köszönünk mindent,Azt is hogy itt lehettünk eme csodás kertben ,ahol gond nélkül alkothattunk, é s álmodhattuk az álmainkat ! Te fogtad össze ezt a kis de értékes kis közösséget! Álmod szép álmokat Isten kebelén!

Kulcsar Eva
máj 20 : 17:30
Tisztelettel közlöm a kedves BodóKerti tagokkal, hogy Bodó János, a web oldal megálmodója és hűséges résztvevője 2020. február 21-én elhunyt. Őrizzük meg az emlékét hozzá illő diszkrécióval, és nagy-nagy szeretettel!

Isti
ápr 10 : 08:22
Csendes, DE szép húsvéti készülődést kívánok kedves társak és kedves olvasóink!
Isti

Isti
márc 08 : 15:34
Fájdalommal telt szívvel olvasom soraidat! kedves nagyapó !Istenben reménykedve kívánok neked mielőbbi felépülést! Isti

nagyapó
márc 07 : 22:44
Rég jártam itt, és máshol - igaz barátok között - is régen.
Nagy utat jártam...
Belgyógyászattó l - urológián át - onkológiáig.
Nagy és nehéz út.:)

Kulcsar Eva
jan 04 : 16:54
Szeretetben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves Kerti Tagnak.

Isti
jan 01 : 14:16
Köszönjük kedves Szabolcs! és viszont kívánjuk! Isti

bigeszab
jan 01 : 09:29
BOLDOG ÚJÉVET, kedves kertlakók!!heart

Isti
dec 27 : 10:53
Kedves János! Nagyon boldog névnapot kívánok a társaim nevében is!

Isti
dec 25 : 10:29
Kedves kert-társak és kedves olvasóink! Áldott ünnepet kívánok és egy új és békés évet sok szeretettel Isti

Isti
jún 10 : 12:03
Nagyon köszönjük drága Évike!
S köszönjük szeretetteljes munkáját mifelénk! Miértünk!
Áldott ünnepet mindenkinek!


Oldal létrehozási idő: 0.2797 másodperc, 0.2489 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 45. Memória használat: 950,008b