BodóKert: Tartalom / Tallózó / BAYER ZSOLT IGAZA
BodóKert
Ma 2020. szeptember 22, kedd,
Móric napja van.
Holnap Tekla napja lesz.


BAYER ZSOLT IGAZA
- 2016 augusztus 23 kedd
szerző: Kulcsar Eva Szerzők listája
kategória: Tallózó
Hozzászólás: 3
Megtekintés: 73

Forrás: klikk

Bayer Zsolt igaza

Néhányan visszaadják korábban kapott állami kitüntetésüket azért, mert Bayer Zsolt lovagkeresztet kapott. Mint írják, nem vállalnak „közösséget azzal a politikával, amelyik állami lovagkeresztet adott az ország legnagyobb kurvaanyázójának”. Szerintük Bayer kitüntetésével „egy olyan ember kapta meg a kitüntetést, akit a jóérzésű emberek megvetnek.” Bár többnyire jóérzésű ember hírében állok, inkább hiszek Schmidt Máriának, aki szerint „Bayer Zsolt egy olyan keresztes lovag, aki nem engedi, hogy értékeinket, hagyományainkat, érzéseinket és józan eszünket elveszítsük.”
Hát igen. Aki csak szimplán lefasisztázza, antiszemitázza Bayert, az szalonképes, demokrata. Az is, aki a letartóztatását kívánja – mint azt korábban a Vásárhelyi Mária becsületsértés ügyében megszólaló Muskovszky Gábor ügyvéd – a Jogászokkal a Demokratikus Jogállamért Egyesület elnöke. Milyen gyönyörű név ez az egyesület 1999-ben, csak azt tudnám, 2006 októberében hol voltak …
Akadnak olyanok, akik nem akarnak még a kitüntetés viselőjeként sem közösséget vállalni vele, s – ősi bolsevik eljárással – elhatárolódnak. Úgy gondolom, inkább Schmidt Máriának van igaza.
Bayer Zsoltot lehet nem szeretni – velem ellentétben. Lehet támadni is a sokszor a trágárság határát súroló plebejus szókimondása miatt. Két dolgot nem lehet vele csinálni: megcáfolni azokban az alapkérdésekben, amelyeket feszeget, s a másik: elvitatni, hogy azok a kérdések bizony alapkérdések. Van egy nagyon régen megjelent írása, amelyből aztán a publicisztikájának összegyűjtött kötete címadó szlogenje lett. Az írás, majd a kötet címe: Falig érő liberalizmus. Nos, a másság dicséretét – nem elfogadását, hanem dicséretét – zengő idegenszívű kórusnak ez nem tetszik, vagyis hogy általában igaza van. Hogy leír olyan dolgokat, amelyek valami különös oknál fogva – dehogy különös – elkerülik a magukat liberális elitnek kikiáltó bal-libsik témaválasztó gusztusát, hogy telibe találja az aktuális problémát. Ennek eklatáns bizonyítéka a nevezett kötetben megjelent, jóval az elhíresült Brexit előtt írt publicisztikája. Hol volt még a migráció? Hol a brexit?
„Békés a derék angol polgár, eltűr mindent – majdnem mindent. Utoljára akkor lett elege, amikor felújították a Nemzet Könyvtárát. Közadakozásból újították fel, adott pénzt a polgár, kemény fontot, mert fontos volt neki valamiért, hogy szép legyen az a könyvtár. Szép is. Klasszicista épület, homlokzatának timpanonján a hajdani brit birodalom allegóriája, középen az uralkodó, mellette sorakoznak két oldalt a birodalom alattvalói, a háromszög csúcsában az Indiát jelképező alak térdepel. No, jöttek egyszer csak az angol liberálisok, és támadt egy remek ötletük: hogy véssék le a timpanonról a domborművet, mert az sérti az indiai bevándorlók érzékenységét. Hát akkor azért földhöz vágta korsóját pubban a jó angol, elküldött mindenkit az anyja keservébe (lehet, hogy nem a keservébe), és kijelentette, ha levésik azt a rohadt domborművet, ő bizony visszakéri a pénzét, az utolsó penny-ig. Igaza van az angol polgárnak. És a dombormű maradt.”
Most pedig jöttek a magyar liberálisok, s le akarják szedetni egyes emberek kitüntetését, hiszen erről van szó valójában. Most mi mondjuk: elég! Itt a fal, eddig érhet az átértelmezett liberalizmus. Bayer kitüntetése, mint a brit Nemzeti Könyvtár homlokzatán a dombormű – marad!
A derék kitüntetés-visszaadók nem tűrnek el mindent. Kiragadják szövegösszefüggéséből az Olaszliszkán történt brutalitás után jogosan írt felháborodott sorokat, s most Bayer torkának szegezik. Nem érdekli őket, hogy a Szögi Lajos kocsija elé futó gyerekkel nem történt semmi az elesésen kívül, hogy Bayernak igaza van, a gázba kell taposni, elmenekülni, ha életben akar maradni, különben agyonverik, ahogy Szögivel tették a kocsiban ülő kiskorú gyerekei szeme láttára! Általában az a véleményük, hogy „amit Bayer írt, az nem vélemény, hanem az emberi méltóság megsértése. A bíróság dolga megállapítani a közbeszédben elfogadható normákat.” Persze lesuttyózni, bőgatyázni, az egész magyar nemzetet gyalázni, Brüsszelben feljelentgetni szabad.
Mert itt nincs demokrácia, terror van és fasisztoid állam – szerintük. Na ne!!!
Hajrá, Magyarország! Hajrá, Bayer Zsolt! Kiállunk melletted, az igaz szavak mellett!


Hozzászólás
BAYER ZSOLT IGAZA bodójános aug 23 : 12:14 Válasz erre
Hozzászólás: 4582

Vicuskám, Bayer elég tahó stílusú, de nagyrészt igaza van!



BAYER ZSOLT IGAZA Kulcsar Eva aug 23 : 16:27 Válasz erre
Hozzászólás: 3752


Az állásfoglalás elég nagy felelősség az ilyen kiélezett helyzetekben.


Kulcsár Éva



BAYER ZSOLT IGAZA Isti aug 24 : 16:11 Válasz erre
Hozzászólás: 1676

Regisztrált: júl 17 : 07:58
Amiért napi szinten olvasom a Magyar Hírlapot az pont a Bayer írásai, és Lovasé.. Sok balos ember regisztrált a lapnál hogy legyen lehetősége ócsárolni Bayert..((( Nagyon fájdalmas dolog az hogy az írások szembesítik a liberálisokat az elkövetett aljasságaikkal. Ez nem tetszik a bal oldalon.Egy kérdésem lenne: jelesül az hogy amikor a 2005.ös kitüntetettek 2006 -ban miért hallgattak oly mélyen a forradalom 50.-ik évfordulóján a kardlapozások és szemkilövetések ellen.---




Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 2
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



nagyapó
szept 01 : 18:59
"asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!"

Igen! Írni, írni, és írni!:!

Kulcsar Eva
szept 01 : 13:23
Igazak a szavaid, timetour.

timetour
aug 31 : 22:37
asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!

timetour
aug 31 : 22:12
sajnálom, rég jártam erre.
de emlékét őrizzék a kertlakók, szeretném!

Isti
máj 21 : 10:55
Drága János! Köszönünk mindent,Azt is hogy itt lehettünk eme csodás kertben ,ahol gond nélkül alkothattunk, é s álmodhattuk az álmainkat ! Te fogtad össze ezt a kis de értékes kis közösséget! Álmod szép álmokat Isten kebelén!

Kulcsar Eva
máj 20 : 17:30
Tisztelettel közlöm a kedves BodóKerti tagokkal, hogy Bodó János, a web oldal megálmodója és hűséges résztvevője 2020. február 21-én elhunyt. Őrizzük meg az emlékét hozzá illő diszkrécióval, és nagy-nagy szeretettel!

Isti
ápr 10 : 08:22
Csendes, DE szép húsvéti készülődést kívánok kedves társak és kedves olvasóink!
Isti

Isti
márc 08 : 15:34
Fájdalommal telt szívvel olvasom soraidat! kedves nagyapó !Istenben reménykedve kívánok neked mielőbbi felépülést! Isti

nagyapó
márc 07 : 22:44
Rég jártam itt, és máshol - igaz barátok között - is régen.
Nagy utat jártam...
Belgyógyászattó l - urológián át - onkológiáig.
Nagy és nehéz út.:)

Kulcsar Eva
jan 04 : 16:54
Szeretetben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves Kerti Tagnak.

Isti
jan 01 : 14:16
Köszönjük kedves Szabolcs! és viszont kívánjuk! Isti

bigeszab
jan 01 : 09:29
BOLDOG ÚJÉVET, kedves kertlakók!!heart

Isti
dec 27 : 10:53
Kedves János! Nagyon boldog névnapot kívánok a társaim nevében is!

Isti
dec 25 : 10:29
Kedves kert-társak és kedves olvasóink! Áldott ünnepet kívánok és egy új és békés évet sok szeretettel Isti

Isti
jún 10 : 12:03
Nagyon köszönjük drága Évike!
S köszönjük szeretetteljes munkáját mifelénk! Miértünk!
Áldott ünnepet mindenkinek!

Kulcsar Eva
jún 09 : 13:44
Áldott Pünkösdöt kívánok , Kedves BodóKert-i tagjainknak, a ma TÍZ ÉVE megszületett irodalmi portálunkon!

Isti
máj 17 : 09:21
Megtisztelve érzem magamat hogy ehhez a kitartó és kedves csapathoz tartozhatom! Köszönjük az értesítést kedves Évike!

Kulcsar Eva
máj 16 : 08:25
Kedves BodóKerti Tagok! Megfogyva bár, és ki-ki a saját terheit cipelve vagyunk itt még néhányan. Most ezt a kis maroknyi csapatot egy közelgő évfordulóra hívom: 2019. június kilencedikén LESZ TÍZ ÉVES ! ez a kedves kis virtuális hely , ahol sok szépet megtapasztalhattunk !

Isti
ápr 19 : 14:42
Áldott ünnepet kívánok a kert lakóinak és a kedves olvasóinknak Isti

Isti
jan 28 : 18:57
Einsten hagyatékában találták meg Bolyai relativitáselméletét!

klikk

Ha így nem olvasható kiollózom magát a szöveget!!!!


Isti
jan 04 : 11:34
Szeretettel köszöntök MINDENKIT az 2019.-.es évben! Isti

Isti
dec 28 : 08:20
Boldog névnapot kedves János !

Isti
dec 22 : 15:16
Kedves Nagyapó!
Köszönjük a figyelmességedet! Neked, a kertlakóknak és minden kedves olvasónknak Áldott karácsonyt kívánok Isti

nagyapó
dec 20 : 19:29
Istentől megáldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok minden "kertbarátnak"!

Kulcsar Eva
júl 11 : 07:09

Akkor hát hajrá! Előre a további szépségek alkotása felé!
Mindenkinek örömteli alkotómunkát kívánok!


Oldal létrehozási idő: 0.4183 másodperc, 0.3410 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 48. Memória használat: 947,024b