BodóKert: Tartalom / Novellák / Egyéjszakás kaland
BodóKert
Ma 2017. november 23, csütörtök,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz.


Egyéjszakás kaland
- 2017 szeptember 20 szerda
szerző: bigeszab Szerzők listája
kategória: Könyvtár > Próza > Novellák
Hozzászólás: 4
Megtekintés: 61



- Viki vagyok – nyújtott kezet a lány. – És magányos. Nagyon magányos.


- Magányos vagy, Mukika? – ült le a Karandás melletti bárszékre a merészen kifestett szőke.
- Nem vagyok Mukika még neked sem!
- Akkor biztos Morciborci vagy.
- Inkább megmondom a nevem – kacagta el magát a férfi. – Rezső vagyok, Karandás Rezső.
- Viki vagyok – nyújtott kezet a lány. – És magányos. Nagyon magányos.
- Mit iszol magányosság ellen?
Rezső nem tartozott a bár törzsközönségéhez. Most egy bizarr ötlet vezette ebbe a lokálba – tegye próbára saját magát. Legénybúcsúnak szánta ezt a kalandot, meg a kisördög is piszkálta a csőrét. A cimborák élcelődtek vele, hogy öreglegénynek nem való a május. Egyik este a törzshelyén a szokott baráti társasággal múlatta az időt, mikor alighogy kihozták az első kört – krigli sört gyorsítóval -, egyikük halkan megszólalt: mecsboksz. Rezső felkapta a fejét, de mindenki az italával volt elfoglalva. Kisidő múlva egy másik szólalt meg kissé hangosabban: mecsboksz. Rezső most sem fedezte fel, ki szólott. Mikor harmadszor is elhangzott a szó, Rezső megkérdezte:
- Mi van?
- Mecsboksz … megbuksz!
- Hogy?
- Megbuksz az ágyban! – és kitört a röhögés, még a szomszéd asztalnál ülők is bekapcsolódtak.
Volt felesége rég kint él Svájcban, soha sem zaklatja. Az ő baráti köréből került kapcsolatba Lúciával, aki egy téli túrán veszítette el férjét. Lavina sodorta el két társával együtt, immár hat éve. Lúcia összeomlott a hírre, fél évig kezelték egy idegszanatóriumban. Túlélte, kilábalt a depresszióból, s most egyensúlyban van. Éppen készül férjhez menni Rezsőhöz. Gyermekei már jó ideje saját életüket élik, el is költöztek tőle. Bár jól megvolt egyedül, egyre többet gondolta, hogy a késői öregségét mégse lenne jó egyedül elviselni. Barátnője volt férje éppen megfelelt ennek a feladatnak. Minden alkalmat megragadott, hogy felhívja magára a figyelmet. Rezső pedig egyszer csak ezt vette észre, hogy szinte minden délelőtt vele kávézik a főtéri cukrászdában.
Vajon miként kerültem én ilyen szoros barátságba ezzel az özvegyasszonnyal? – morfondírozott Rezső minden kávézás után. Nem volt különösen ellenére ez a barátság, csak valahogy nem értette. Mindig úgy alakul, hogy ő kezdeményezi a délelőtti találkozást a cukrászdában, pedig utólag aztán rájön, hogy igazából nem is akarta. Délelőtti sétáját rótta a Főtér déli oldalán, nézegette a kirakatok előtt álldogáló nőket, lányokat. Egynek-egynek oda is köszönt. A templom és a cukrászda között óramű pontossággal feltűnt Lúcia, s miután illően köszöntötték egymást és néhány udvarias szót váltottak, Rezső önkéntelenül megszólalt:
- Egy feketére meghívhatom, kedv es Lúcia? – és már ott is ültek a kis, háromszögű asztal mellett.
Azalatt a félóra alatt, amit a kávézásra szántak jókat beszélgettek, és sok mindenben egyetértettek – szóval, talált a szó.
Hogy mikor és mi módon került szó a házasságról, már így utólag nehéz megmondani. De szóba került. Szóba került és mindkettejük egyetértésével találkozott…
A lakodalomra csak a szűk családi kőrt hívták meg. Ötven embert. Hogy ki minden volt ott így is! Karandás Rezső felét, ha ismerte. Saját rokonsága és közeli barátja nem tettek ki többet húsz embernél. Ott voltak a fiai, s azok feleségei, sógorai, húga férjével, leányával, unokatestvére családjával, gyerekkori barátja, munkatársa – részéről ennyi. Lúcia meghívottai közül senkit sem ismert. Bemutatkoztak neki rendre, de egyetlen arcot, nevet sem jegyzett meg.
Rezső fiai nem az országban éltek, s feleségeik is német, illetve olasz származásúak. Károly, a nagyobbik fia üzemmérnök a Mercedesnél. Az egyetemet Brassóban végezte, s itt a szászoktól megtanult németül. Intenzív nyelvtanfolyamokon igyekezett mélyíteni tudását, hisz már akkor a kivándorlás mellett tette le a garast. Megragadott minden alkalmat a németnyelv tanulására. Sikerült tanulmányi kiránduláson is részt vennie egy németországi iskolában. Az itt kötött ismeretségeknek később jó hasznát vette.
Összebarátkozott ottani fiukkal, lányokkal. Nem ment nehezen a barátkozás, hiszen Károly barátságos, „jó svádájú” fiatalember volt.
- Van nekem egy unokahúgom Nyugat-Berlinben – jegyezte meg Hans, egyik frissen szerzett barátja -, pont olyan nagy dumás, mint te. Összeismerkedhetnétek. Megadom a címét, írjál neki.
- Komoly?
- Tudom is én. Legfeljebb nem válaszol…
Csodák csodájára válaszolt.
„Annelize a nevem – írta -, óvónőképzőbe járok. Még egy évem van hátra. Evangélikus vallású vagyok”.
Károly is megírta, mit tanul, s mi az elképzelése a jövőről. A kollégiumi kíváncsiskodást elkerülendő a leveleket az otthoni címre kapta. Szülei nem szóltak miatta, s otthagyták mindig az íróasztalán. Mikor aztán ünnepekre, vagy vakációra hazament ott találta a leveleit, s a maga nyugalmában megválaszolta azokat rendre.
A lány első levele elgondolkoztatta, s arra jutott, hogy jó lenne, ha ő is evangélikusnak vallaná magát. Kezdett vasárnaponként templomba járni – az evangélikusba. Eleinte senkit sem ismert fel, de néhány hét után már meg tudta különböztetni az embereket, s megismerte a szertartásrendet, s egyéb a templomba járással kapcsolatos szokásokat. Felismerte a németiskola igazgatóját, néhány évfolyamtársa szüleit. Köszönt nekik, s ők fogadták.
Rezső tudomásul vette a fia érdeklődését a lutheranizmus felé. Tudomásul vette, s támogatta is bizonyos mértékig – megismertette Hans Hartwig nevű régi barátjával, egyetemi évfolyamtársával.
- Az én Hans barátom főmérnök a traktorgyárban, ha megismerkedtek sok hasznos gyakorlati tanácsot tud majd adni neked az egyetem elmélet tételei mellé.
- Jó lesz…
- Emellett még amatőr történész és néprajzkutató. Sokat tud a brassói szászok történetéről és a híres Fekete templomról. Korodbeli gyermekei is vannak, akikkel akár össze is barátkozhatsz
Hasznos lett az ismeretség – közelebb került általuk a város németajkú lakosaihoz. Szinte-szinte be is fogadták.
- Barátom – szólt Hans Hartwig -, látlak néha a templomunkban. Rendszeres templomlátogató vagy?
- Igen, minden vasárnapi istentiszteleten ott vagyok.
- Nálunk fizeted az egyházadót is?
- Hm… Még nem gondoltam rá, de rövidesen rendezem.
Több szó erről nem esett, de néhány nap múlva Károly elment a lelkészi hivatalba, hogy befizesse az évi egyházadót. A számla kiállításakor „Karl von Karandash” nevet mondott be. Aztán a számlát eltette a pénztárcája mélyébe.
Egyetemi tanulmányait ezek a barátkozások nem befolyásolták. Jó eredménnyel abszolválta az utolsó évet is, megvédve diploma dolgozatát mérnökként hagyta el az országos hírű intézetet. A munkába állásig, a kihelyezésig maradt egy szűk hónapja. Hasznosan akarta eltölteni, jól kihasználni.
Az „ONT” (országos turisztikai hivatal) éppen hirdetett egy tíznapos balatoni üdülést az utószezonban fél áron. Feliratkozott és jóváhagyták a jelentkezését.
Kósza hírek érkeztek a határon túlról keletnémetekről, akik nem akarnak hazamenni Honecker paradicsomába. Talán ez indította Károlyt arra, hogy táskájába betegye frissen szerzett diplomáját és a keresztlevelét, valamint Annelize néhány levelét és címét. Személyi igazolványát elvették, mikor az útlevelét a kezébe adták. Meg se lepődött, tudta, hogy ez egy hivatalos intézkedés, minek az ő szempontjából semmi jelentősége sincs.
Harmincan ültek az autóbuszban, s vámnál órákig időztek. Minden csomagot átvizsgáltak, s végül tovább engedték őket anélkül, hogy bármit is elkoboztak volna. Estére érkeztek a szállásukra. Reggel Károly szólt a szobatársának, ne keressék, mert nem tart velük.
- Figyelj, Janikám! Ugye Janinak hívnak? Elmegyek a rokonaimat megkeresni, mikor indultok haza, majd jelentkezem.
Egy híján tíz napja volt intézkedni. Az illegálisan Magyarországon tartózkodó keletnémetek közzé keveredett. Sőt sikerült a menekülttáborba is bejutnia. Nem ő volt az egyedüli, aki Romániából jött. Kapott egy ideiglenes igazolást „Karl von Karandash” néven és néhány márka zsebpénzt. Mikor megnyitották a határt, a többiekkel együtt ő is felszállt a buszra. Németországba érve további kalandok vártak rá – először is egy táborban helyezték el és megfigyelték, kikérdezték, mint a keleti blokkból érkező, tisztázatlan eredetű idegen személyt. Jól fogott az eltett számla, meg az Annelize levele, ezzel is bizonyíthatta a német kultúrához való tartozását.
Annelizét telefonon értesítette, hogy itt van a táborban, s ha lehet, látogassa meg. Két nap múlva meg is érkezett. Ezzel az ügyintézés felgyorsult, s a lány Károlyt magával vitte Berlinbe. Sok ismerőse volt a lánynak, s így sikerült rövid időn belül megszerezni a letelepedési engedélyt, s állást is kapott ugyan csak „ű-betüs” kapcsolatok, azaz „üsmerősök” révén, a Daimler cégnél. Egyelőre próbaidőre.
Lassan elrendeződött az élete – az autógyárban beletanult a mesterségbe, hasznára volt a Hans Hartwig oktatásának, és feleségül vette, mint elvárható volt, Annelizét.
Most Rezső hátát lapogatva örvend a találkozásnak. Alig lépett be apja a terembe, Károly megához ölelve elsőként kívánt boldog házas éveket.
- Nekem is hagyjál belőle! – szólalt meg mellettük egy hang. Zoltán volt az a testvérek közül a kisebbik.
- Gyere, fiam, öleljelek meg! – fordult hozzá Rezső.
- Mutassam be a feleségemet – intett a közelben álló karcsú fiatal nő felé.
- Nevem Gina! – jelentette ki mosolyogva – Én nem attrice, én pittrice – tette hozzá kedvesen.
- Azt akarja mondani – magyarázkodott Zoltán -, hogy nem színésznő, mint a neve után gondolnák, hanem festőművész.
Elénk csevegés alakult ki, s egymás szájából kapkodva ki a szavakat elmondták, hogy a művészet hozta őket össze, mikor Zoltán, mint műépítész egy megbízatás miatt Rómában tartózkodott. A művészetről, s minden egyébről azonos, vagy legalább is hasonló elképzeléseik voltak. Mindkettejük művészete a látványról szólt. Zoltán épületeket tervezett, Gina képeket festett.
- Most is Rómában éltek? – érdeklődött Károly.
- Pillanatnyilag Svájcba szólított egy nagyobb megbízatás. Gina is ott van velem. Nem ez az állandó helyünk, mert sokat jövünk-megyünk.
- Mi kettő nomád – tette hozzá Gina.
Rövid idő alatt meghódította Gina a társaságot kedves hangjával és főleg azzal, hogy igyekezett magyarul beszélni.
- Azt akarja mondani a kedves – ismételte Zoltán kedvenc szólását - , hogy mindig máshol ütjük fel a sátorfánkat, majdnem szó szerint. Stúdióm és Gina műterme elfér egy utánfutóban, egy lakókocsiban, ami nem is olyan nagy csoda, hiszen mindketten nagyrészt számítógépen dolgozunk. Persze a vázlatfüzet, meg a hagyományos rajzlapok ma is nagyon fontosak.
Zoltán és Gina számára a nomád élet, az állandó vándorlás egyik megbízatás helyszínéről a másikra nem okozott gondot, alaptermészetük, temperamentumuk révén vonzódtak ehhez az életformához. Megbízatások pedig jöttek egyre másra úgy Zoltán, mint Gina részére. Valahol mindig építkeztek, hol személyes használatra, hol intézmények, vállalatok részére. Gina pedig könyvkiadóknak dolgozott, mint illusztrátor. Legutóbb a Babalibri kiadótól kapott megbízatást gyermekkönyvek illusztrálására. Szép munka, amit szívesen végzett és igazi örömét lelte benne. Ha szóba került beszélgetés közben ez a munka, nem győzött áradozni róla.
Miután üdvözölték egymást és jól kiörvendeztek egymásnak, testületileg odavonultak az újasszonyhoz, Lúciához. Ginával pillanat alatt egymásra találtak. Pergő olasz csevegésbe kezdtek a férfiakat háttérbe szorítva. Igaz, ez nem egy szokatlan, ritka jelenség – mármint, hogy ha az asszonyok belemelegednek a beszédbe, a férfiak, bizony hátrébb szorulnak. Lúcia számára külön örömet jelentett most olaszul beszélni, hisz hosszú évek óta nem volt rá alkalma. Ifjú éveiben tíz évet töltött Rómában, mint a kereskedelmi kirendeltség egyik munkatársa. Akkor tanulta és szerette meg a nyelvet.
- Nekünk itt az asszonyok mellett nem terem babér – jegyezte meg Zoltán, és elvett két pezsgős poharat a tálcáról átnyújtva egyiket az apjának.
Rezső azonban nem nyúlt érte. Merev, megdöbbent arccal nézett egy arcot a Lúcia körüli csoportból.
- Mi az, szellemet látsz? – kérdezte Zoltán.
- Mi? Hogy? – tért magához a férfi. – Csak mintha egy ismerőst láttam volna, de úgy látszik tévedtem.
Az asszonyok közben vagy befejezték sürgős mondanivalóikat, vagy egyszerűen meglátták a tétován álldogáló férfiakat, és gyors bemutatkozásokkal előzték meg a fölösleges feszültséget.
- A kisfiam! – intett Lúcia a mellette álló daliás, katonás tartású fiatalember felé.
- Miklós! – dörmögte a „kisfiam”.
Alkatát, tartását nem hazudtolta meg hivatása. Miklós hivatásos katona volt, századosi rangban. Néhány nap szabadságot, eltávozást kapott erre a különleges alkalomra, mármint hogy részt vehessen édesanyja esküvőjén. Kamasz korától kőszült erre a pályára. Édesapja beleegyezett, hogy a katonai akadémiára iratkozzon. S el is végezte kitűnő eredménnyel. Első külföldi bevetésére készülődött, remélve egy soron kívüli előléptetést, mikor megtörtént édesapjával a tragédia. Nagyon letörte, akárcsak édesanyját. Bár kórházba nem került, de a kiküldetésre nem engedhették ki a felettesei. Így nem csak a kiküldetés, de az előléptetés is elmaradt. Több mint öt évet kellett várnia, hogy alkalmasnak találják hasonló megbízatásra. Ennek most jött el az ideje, napok múlva indul. Ha sikerrel teljesít, felvarrhatja a vállpántjára a nagy ezüst csillagot.
Most ott álldogált az ünneplők csoportjában. Csak félig volt jelen, a ráváró feladatok jártak a fejében, s alig érzékelte a körötte állók jelenlétét. Ez a bemutatkozás kissé kizökkentette a merengéséből és a mellette álló dekoratív hölgy felé fordult mondván, hogy a felesége.
- Viki vagyok! – hangzott a Rezső által rémülten felismert kijelentés.











Hozzászólás
Egyéjszakás kaland Kulcsar Eva szept 23 : 15:10 Válasz erre
Hozzászólás: 3637


Milyen hihetetlen rendező az élet! Amint mondják: "Kicsi a világ!"
Nem igényel túlzott fantázia bedobást, hogy elképzeljük, milyen meghökkentő erővel, szinte villámcsapásként érinthette Rezsőt a felismerés.

Izgalmas pillanatba torkolló, mozgalmas eseménysorokat elénk táró írás.
Kedves Szabolcs, köszönjük, hogy gazdagíthatja "Kertünk" tartalmát!


Kulcsár Éva



Egyéjszakás kaland bigeszab szept 25 : 17:09 Válasz erre
Hozzászólás: 1403

Regisztrált: júl 25 : 09:13
Hát, villámcsapás az volt!

bigeszab

Egyéjszakás kaland Isti okt 05 : 19:56 Válasz erre
Hozzászólás: 1513

Regisztrált: júl 17 : 07:58
Izgalmas írás, alapos csattanóval.-)))))


Egyéjszakás kaland timetour okt 18 : 20:21 Válasz erre
Hozzászólás: 694

Regisztrált: aug 22 : 20:15
Jó, hogy olvashattalak, kedves "Doktor úr"!




Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 2
Tagok: 0

Tagok: 68
legújabb: eva

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Isti
okt 31 : 19:44
Nagyon kedves vagy Time.-)))
köszönettel Isti

timetour
okt 30 : 22:29
gratulálok a kislányodnak!

Kulcsar Eva
jún 29 : 14:16
Isten éltesse, BOGLÁRKÁT!

Isti
jún 29 : 14:04
Boldogan értesítlek benneteket hogy Boglárka nevű lányom ma 40 éves!

Isti
máj 06 : 10:42
Anyák napja alkalmából szeretettel köszöntjük az édesanyákat és a nagymamákat! Megköszönve áldásos munkájukat !:)

százszorszép
ápr 29 : 15:28
Jó kis csapat!
Titeket örömmel olvaslak.


nagyapó
ápr 14 : 17:25
Kedves Isti! Kedves mindenki!
Kegyelmekben gazdag áldott ünnepet kívánok.
Feltámadását urunknak, bennünk pedig a Hitnek, Békének, Szeretetnek.

Kulcsar Eva
ápr 14 : 12:10
Köszönet a figyelmességedért, Kedves Isti! Legyen Áldott az ünneped, és Mindenkié!


Isti
ápr 14 : 11:28
Áldott ünnepeket kívánok a Kert lakóinak és a kedves olvasóknak sok szertettel.

Isti
ápr 03 : 19:16
Viszont kívánjuk kedves Évike!

Kulcsar Eva
márc 29 : 05:09
Mindenkinek kívánok kellemes, szép tavaszi napot!

Kulcsar Eva
márc 25 : 11:06
Isten éltesse az Irénkéket névnapjukon!

Kulcsar Eva
márc 21 : 07:43
Éljenek a Benedekek, várjuk tőlük a meleget...

Kulcsar Eva
márc 02 : 15:25
JÓ ÉJT, MINDENKINEK!!!

Kulcsar Eva
jan 23 : 10:20
Kedves vagy, Isti! Legyen Áldás a mindennapjaidon!

Isti
jan 22 : 15:03
utólagosan is megköszönjük Évike egész éves áldásos tevékenységét !.-)

nagyapó
jan 14 : 12:08
Isten éltessen sokáig egészségben, kedves János!

Kulcsar Eva
dec 31 : 05:49
Minden Kedves Kerti Tagunknak és Látogatóinknak Boldog Új Évet kívánunk!

Isti
dec 27 : 11:52
Boldog névnapot a Jánosoknak !

Kulcsar Eva
nov 30 : 06:29
Éljenek az
Andrások, Bandik, Andriskák!

Isti
nov 26 : 16:48
Sok-sok szeretettel üdvözöljük az Erzsébeteket és KATIKÁKAT!!!

Kulcsar Eva
szept 17 : 05:29
Isten éltesse a Zsófiákat!

Isti
júl 30 : 16:37
Hoztam egy szép videót .-))
klikk

Kulcsar Eva
júl 30 : 04:58
Isten éltessen minden Juditot!


Kulcsar Eva
júl 11 : 14:05
Éljen minden Lili, Lilu, Lilike!


Oldal létrehozási idő: 3.7832 másodperc, 3.7030 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 78. Memória használat: 1,008,008b