BodóKert: Tartalom / Novellák / A z öreg fa álma
BodóKert
Ma 2018. július 20, péntek,
Illés napja van.
Holnap Dániel napja lesz.


A z öreg fa álma
novella
- 2018 január 20 szombat
szerző: nagyapó Szerzők listája
kategória: Könyvtár > Próza > Novellák
Hozzászólás: 0
Megtekintés: 65

- Ha nagyritkán nyílik a rozzant kertkapu, lesem, hogy milyen szerszám van a látogató kezében. Kaszát hoz, hogy füvet vágjon, kapát talán, hogy megtisztítsa a vaduló szõlõt, permetezõ van a hátán, netán olló van nála, hogy megnyesse a fattyúhajtásokat? És már nem borzongok attól se, ha a kezében fûrész villogtatja rettenetes fogait!


Az öreg fa álma

- Régen kezdõdött. Kis fácska voltam. Homályos sejtésem van arról, hogy egy nagy kertben állunk katonás rendben. Együtt, mégis elválasztva a keskeny levelû õszibarackoktól, a halványlila virágú manduláktól, a pirosas törzsû kényeskedõ cseresznyéktõl. Néha közénk jött a kertész, aki hol locsolt, hol meg a hernyók ellen ránk permetezett valami folyadékot, hol pedig ollójával kicsiny ágacskákat nyesett rólunk, hogy szebb, formásabb koronát növesszünk.

- Aztán - és erre már világosan emlékezem - egy öregember jött a kertbe! Kézenfogva vezetett egy kisfiút. Velük jött a kertész, és amelyik testvéremre rámutatott, azt ásójával óvatosan kiemelte. Már kifelé mentek, amikor megállt elõttem.

- No ezt a szép kis körtét még adja ráadásként András! - szólt a kertészhez

- Ez lesz a mi külön kis fánk, ölelte át a tágranyílt szemû kisfiú vállát. Aztán már a kocsi zörgött velünk. Ki a faluból, át az erdõn, kaptatón, meg lágy lejtõn csattogtak a lovak patkói és bekanyarodtunk ide, a zöld kerítéssel övezett kertbe. Lassan fogytunk a kocsiról, ahogy társaim beleálltak a kiásott gödrökbe, és egyszercsak magam is a levegõbe emelkedtem. Az öregember felvitt a kikövezett utacskán, fel a domboldalon álló házacska elé.

- Te itt fogsz állni. Árnyékot adsz, ha nagy lesz a meleg, és egy kis padot is teszek alád.- mondotta, és szava szinte símogatott

- Itt fogok üldögélni, ha elfáradok, meg alkonyattájt, amíg fel nem jönnek a csillagok. - dörmögte, és elültetett. Gondosan lapátolta a földet gyökereim közé, fölé, és ez alatt a kisfiú fogta puha kis kezével a törzsem. Ma is átmelegszik a szívem, ha a kis maszatos mancsok érintésére gondolok…

*

Évek jöttek, mentek aztán. A kisfiú alattam játszott kicsiny kocsijait tologatva, és berregve, amit az öreg a kertben dolgozva fel, felneszelve hallgatott, aztán, mert mindent rendben talált, folytatta dolgát. Ágaim alatt mesélt az ölébe gömbölyödõ lurkónak Fehérló fiáról, meg erõs Jánosról, és a szegényember legkisebb fiáról, aki a mese végén mindig elnyerte a világszép királykisasszony kezét, meg persze a fele királyságot is természetesen.

Itt gyakorolta a cseperedõ gyerkõc a betûvetést, meg a hangosan való olvasást. Szép évek voltak! A kisfiúból nagyfiú lett, és akkortájt ritkábban jött nagyapjával. Egyedül üldögélt alattam az öregember, és ha szeme messzerévedõvé vált, mintha túlnézne a szemközti hegyen álló kálvárián, túl a kõbánya sziklás meredekén, meg a várromot rejtõ szomszéd-hegyen, elpárásodott a szeme. Beleláttam a szívébe, ott magányt és szerettei utáni sóvárgást láttam.

- Fõ, hogy egészségesek vagytok!- suttogta maga elé.

Tavaszok jöttek, õszök mentek csendeskén, és az öregember mozgása meglassúdott. A kaputól a házig mind lassabban ballagott fel, idõvel aztán bottal segítette a járást, és ha valamiért lehajolt, hát nehézkesen történt. A munkákban már mások segítettek, és az öreg a munkák idején is a padon ült alattam.

*

- Aztán egyszercsak motorzúgás verte fel a hegyoldalt. Amikor megállt fürge fiatalember pattant ki belõle. Megkerülte a kocsit, és kisegítette az öregembert, és egy sudár fiatal lányt. Az öregember aprókat lépve jött-ment közöttük. A fiatalok megszabadították a szõlõt a gyomoktól, a fiú - aki nem volt más, mint az egykori kisfiú - levágta a füvet, az asszonyka éktelen rendetlenséget csinált, amit õ nagytakarításnak nevezett, és az egész kert megfiatalodni látszott.

Újra szép évek jöttek. A fiatalok egészséges nyüzsgése nem volt bántó, bár amikor a vénülõ faházat lefestették valami rossz szagú kulimásszal, akkor elköltözött a padlásról a nyest. A seregélyek is ritkábban jöttek, mert gyümölcséréskor színes szalagokat kötözött az ágakra az unoka, sõt még madárijesztõt is állítottak két szúvas dorongból, rossz kalapból, egérrágta kabátból, és egy ki tudja honnan szerzett csíkos pizsama-nadrágból. A madarak egy darabig valóban tisztelték ezeket, de aztán a szalagokat megcsipkedték, a madárijesztõ kitárt karjaira pedig ráültek, és amikor elrebbentek róla, akkor még fehér pöttyökkel is letisztelték galád módon.

*

Néhány évgyûrût vastagodott a törzsem. Mígnem egy tavasszal a kocsiból egy kis kosarat is kivettek, amit nagy gondosan vittek fel a házhoz. A kosárkából halk gõgicsélés, majd harsány babasírás kelt, és ilyenkor vagy játszani kellett a picivel, vagy etetni, esetleg az átázott pelenkát kellett kicserélni. A következõ évben a házba egy járóka költözött, amit napközben a kertbe állítottak fel a fiatalok, és az öregember nem mozdult el mellõle. Késõbb elsõ lépéseit is alattam tette meg a kisember, és vízszintes ágam tartotta a hintát, amelyen óvatos mozdulatokkal lengette a dédapa.

- Az öregember szinte megfiatalodott! Még a járása is szinte peckes lett!

- Aztán ahogy múltak az évek, végképp gyengülni látszott az öregember. Addigra kis dédunokájával megismertette a közeli hegyek, dombok, völgyek titkait. Már tudta a kisgyerek, merre van a forrás, többször õ vitte a korsót megmeríteni, és szakszerûen le is takarta a medencét a festett bádog tetõvel, ami valamikor egy benzines hordó teteje volt, de átminõsült forrás-tetõvé. A kisfiú tudta hol van az elesett katona sírja, és már egyedül is megállt elõtte egy keresztvetés erejéig. Néha az öregember még kihozta a puskáját is, és kezelését, használatának óvatos-értelmes módját megtanította a lassacskán nagykamasszá cseperedett fiúnak. Alattam, az árnyas padon tanulta a fegyver szétszedését, olajozását, összerakását a célzás módját a gyerek az öregtõl, mert apja - az unoka - nem vadászott.

- Ahogy növekedett nem maradt el innen a kertbõl, mint annak idején apja tette volt. Amikor csak tehette jött, és most már õ hozta az öregembert, szinte szó szerint hozta, mert ekkor már a bot se segített az öreg testnek a feljövetelben. Gyenge volt már a test, és már csak a két öreg szem volt ugyanaz, mint akkor régen, mikor gyökereimen a földet oly gondosan tömörítette!

*

- Aztán, nem tudom, mi történhetett, de nem jött többet az öregember.

- Unokája, ha jött, elvégezte a munkáját, aztán hazamentek. A kert szép volt, a gondossággal nem volt baj, de mi, a füvek, fák a virágágyás a kis ház elõtt, és megvénült kerítés éreztük, hogy valami megváltozott. Nekünk hiányzott a lassú mozgású, elnehezült testû öregember, akinek a szemébõl éltetõ szeretet sugárzott ránk.

- Éreztem, hogy egyik ágam, épp az, amelyik a hintát tartotta valamikor, elernyed, élettelenné válik. Amikor egy vad decemberi szeles napon letörött a nagyobbik része. Már nem is fájt…

- Talán az öregemberrel is ez történt?

- Aztán tavasz lett újra, és amikor a dédunoka kijött, nem féltem, amikor a házból létrát, fûrészt, meg szurkot hozott elõ. Pedig mi fák tudjuk mivégre a fûrész!

- Ne félj öreg fa nem fog fájni! - dünnyögte, aztán derekamnak támasztotta a létrát, és felmászva, okosan elõbb alulról küldte a még egészséges részbe a fûrészt, majd felülrõl folytatva a fájdalmas munkát, lemetszette a holt ágaimat. Helyét szurokkal kente be, és már tudtam, hogy a sokféle ártó pondró hiába fente fogát.

- Aztán a fiú lázasan dologhoz látott. A házacskát kifestette, hogy úgy nézett ki, mint az új. Kopogott a kalapács, és kiegyenesedtek a düledezõ kerítés oszlopok, a kikorhadt deszkák helyébe sárgán virító új lécek kerültek, majd az egész fiatalos zöld színbe derült az ecset nyomán. A lötyögõs járólapokat felemelte, kitöltötte aljukat földdel, és amikor készen volt vele, az utacska olyan volt, mint az új!

- Gyönyörûek vagytok, suttogtam a Szél nyelvével, mert tényleg szép lett az egész kert.

- Örülök, hogy tetszik, csak éppen én nem tudom, hogy hol is fogok eztán aludni!- dühöngött a hatalmasra nõtt zöld gyík, aki eddig az út laza köve alatt lakott, de most, hogy a szilárdan állt, hontalanná vált.

*

Új kisgazdánk ekkor már szerszámait tisztogatta, és rövidesen el is porzott autóján.

- Legközelebb egy szédítõen csinos lánnyal jött, és ekkor puskája is vele volt. Büszkén mutatta meg birodalmát, nem mulasztva el megemlíteni, hogy alattam tanult meg járni! Mondom, bár én aztán fából vagyok utolsó sejtemig, ez a lány egyszerûen gyönyörû volt. Elsõ nap, nem is volt semmi baj! Második nap egy kicsit kedvetlenül mondta a lány, hogy:

- Innen „minden” olyan messze van!

- Gazdánk értetlenül nézett rá: Mi van innen messze?! Itt körülölel a csend! Ha kinyújtod a kezed, szinte belé kívánkozik a fáról a mézédes alma, körte, vagy szilva. Még nyújtózkodnod se kell! Tavaszutón hagyom megnõni a füvet, mert közötte olyan zamatos szamóca érik, amilyet nem kapsz a piacon! A levegõ maga az élet. A közeli forrás vize hûvös a legforróbb napok idején is. Itt minden a békét, a nyugalmat sugározza. Mi van itt messze?!- kérdezte még egyszer és a szava kissé éles volt. A leányzó meghunyászkodott.

- Másnap reggel a fiú vadászni ment. Kora hajnalban érte jött régi barátja, és még nem is virradt, amikor lépteik halk neszét elnyelte az erdõ. A lány elég késõn került elõ, és szemmel láthatóan duzzogott. Csípõre tett kézzel kiabált, amiért az árnyék a nyugágyára vetõdött ágaimról. Idegesen hajtotta el a méheket, akik addig észre se vették, és mérgesen leütötte az arra libegõ lepkét. Ahogy a reggel átment délelõttbe, a virágágyban motoszkálni kezdett a gyík, aki átköltözött az ágyás odvas szegélyköve alá. Most megéhezett, és elkapta sebes mozdulattal a madárcseresznye levelén sütkérezõ legyet. A lány odakapta fejét, és a mozdulattól a gyík, mint a kilõtt nyíl, vágtatott búvóhelyére. Ahhoz persze lassú volt, hogy teljesen láthatatlan legyen!

- Kígyó sivalkodott a lány, és berohant a házba!

Nem sokkal ezután megérkeztek a vadászok.

Igyekeztek csendesen jönni, és a gazdánk, a vállán hozott bakot szépen terítékre rendezte az ajtó elõtt. Aztán büszkén mosolyogva várták a lányt, hogy jöjjön elõ. Elõjött, de abban nem volt köszönet. A gyönyörû lány helyett egy gyûlölködõ fúria rontott ki az ajtón. A két fiú arcáról lefagyott a mosoly.

- Azt képzeled, hogy ezt Velem meg lehet csinálni?! - rikácsolt éles fejhangon.

- Idehozol a világ végére! Darazsak, legyek, kígyók, meg mindenféle féreg közé. És még itt is hagysz, aztán megjössz egy véres döggel! És belerúgott a szájában gallyat tartó vadba. A jóbarát behúzta a nyakát, és pár lépést hátralépett tétován.

- A lány a mozdulatot félreértette, és még jobban kitört: Hát csak menjen is innen, nem hívtam ide. Ezt az egész kócerájt, pedig ha összeházasodtunk, úgyis eladjuk! -üvöltözte a lány. Szép arcát a düh eltorzította

- Itt maradsz! - szólalt meg a fiú, a barátja felé, és a szeme rettenetes volt

- Ez a föld az enyém. Eladni?! Ezt!? - kérdezte, és meglepetésében még a hangját se emelte fel

- Ezt a házat még a dédapám emeltette. Ezt a fát is õ ültette, és a nagyapám - még kisfiú korában - tartotta, amíg a gyökereket nem fogta a föld! Ez alatt a fa alatt tanultam meg járni! Itt mi, a barátommal gyerekkorunk óta itthon vagyunk! Innen most nem õ fog elmenni!

- A busz a kocsma elõl indul!- szólt még vissza, miközben a bakot betették a kocsiba, hogy annak rendje-módja szerint a hûtõházba vigyék.

- Régen volt. Csendes évek jöttek aztán. A padon többnyire egyedül ült ezután, és, ha az emlékek lenge szárnyán, nyári rõzsetûz, vagy gyertyafény mellett borozgatva ideidézte az egykori öregembert, meg az az óta jött, és elment õseit, a találkozásukban nem volt semmi rémületes kísértethistória. Az öregek árnya megült lombjaim között, és símogatásuk, egy-egy levél formájában lengett elõbb sötét, késõbb deres hajára. Eljöttek a távoli õsök is csúcsos süvegükben. Lovaikat a kerítéshez kötötték, Jöttek, kardosan csizmásan, prémes mentéik panyókára vetve, és a többiek is mind, vadászruhásan, vagy másképp, akiket már én is ismertem. Aztán – a Mátyás, aki mindenbe beleüti orrát, mondta - kivitték õt is a temetõbe, és ma már csak a lelkekkel együtt jön hozzám.

*

- Romlik, pusztul a kerítés. A zsindelyek mondják, hogy mind több helyütt beázik a ház is. Néha egy rokon még feljön ide, amikor érik a gyümölcs, megszedik, és elmennek.

- Fenn a kert végében kotorékot ásott egy róka, és felneveli a fiakat tavaszonként. Itt a kotorék közelében nem bánt semmit, csak õsszel a szedetlen, kivadult szõlõt vámolja meg.

- Tavaly a szakadozott kerítésen bejött egy vemhes suta. Óvatosan szaglálódott, aztán a sûrû akác védelmében, a szeder között taposott alomban megszülte gidáját. Felsõ ágaimon a levelek azt mondják szép érett gida. Még nem jött elõ, ott a sûrûben várja anyját, hogy megszoptassa. Nekem az idill egy régi Mózeskosarat juttat eszembe, meg egy járókát…

*

- Ha nagyritkán nyílik a rozzant kertkapu, lesem, hogy milyen szerszám van a látogató kezében. Kaszát hoz, hogy füvet vágjon, kapát talán, hogy megtisztítsa a vaduló szõlõt, permetezõ van a hátán, netán olló van nála, hogy megnyesse a fattyúhajtásokat? És már nem borzongok attól se, ha a kezében fûrész villogtatja rettenetes fogait!








Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 1
Tagok: 0

Tagok: 61
legújabb: nagyapó

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Kulcsar Eva
júl 11 : 07:09

Akkor hát hajrá! Előre a további szépségek alkotása felé!
Mindenkinek örömteli alkotómunkát kívánok!

Isti
júl 09 : 18:41
S MI köszönjük meg Évike áldásos munkáját,ami minket is
érdemben segített! eme igen hosszú időn át!

Kulcsar Eva
júl 06 : 14:54
Köszönöm szépen.

timetour
júl 04 : 17:28
a te érdemed is, Éva!

Kulcsar Eva
jún 10 : 11:44
Kilenc éves a BodóKert!
Minden kitartó Tagunknak szívbéli köszönet!

Isti
máj 05 : 11:37
Nagy szeretettel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat s reményeim szerint a dédiket is.-))) a kert nevében !

Kulcsar Eva
ápr 30 : 07:09
Köszönjük az üdvözletet,
értékeljük a jöttödet.

Isti
ápr 21 : 19:34
Örülök hogy jelentkeztél kedves Tyme!

timetour
ápr 18 : 21:57
üdvözlettel a Kertlakóknak!

Isti
ápr 01 : 12:55
Áldott ünnepeket a kert lakóinak és a kedves olvasóknak!

nagyapó
jan 24 : 20:12
A vadászrészhez: Legyetek szívesek, hogy az elbénáskodott első feltöltést töröljétek. Nem tudom, hogyan sikerült rosszul feltennem... Ebben amúgy nagyon ügyes vagyok...

Kulcsar Eva
dec 31 : 18:11

B Ú É K !!!

Isti
dec 31 : 11:11
Köszönjük a kedvességedet drága Évike! NEKED, a kertlakóknak s a kedves olvasóknak békés új évet!:)

Kulcsar Eva
dec 27 : 05:06
Jöjjön hát az Ó-év vége,
legyen köztünk öröm, s béke!

Isti
dec 22 : 18:53
Áldott Karácsonyt, békés új évet kívánok a kert lakóinak és a kedves olvasóinknak sok szeretettel Isti

Kulcsar Eva
dec 18 : 07:48
Köszönjük a jó szót, a tiszteletet. Kívánunk mi is testi-lelki erőt, Áldást, Békességet!

nagyapó
dec 17 : 20:59
Vagyok, avagy csak vagyogatok. Ha jobban leszek, újra aktívabb leszek. Addig is békés Adventet, és Áldott Karácsonyt kivánok!

Isti
okt 31 : 19:44
Nagyon kedves vagy Time.-)))
köszönettel Isti

timetour
okt 30 : 22:29
gratulálok a kislányodnak!

Kulcsar Eva
jún 29 : 14:16
Isten éltesse, BOGLÁRKÁT!

Isti
jún 29 : 14:04
Boldogan értesítlek benneteket hogy Boglárka nevű lányom ma 40 éves!

Isti
máj 06 : 10:42
Anyák napja alkalmából szeretettel köszöntjük az édesanyákat és a nagymamákat! Megköszönve áldásos munkájukat !:)

százszorszép
ápr 29 : 15:28
Jó kis csapat!
Titeket örömmel olvaslak.


nagyapó
ápr 14 : 17:25
Kedves Isti! Kedves mindenki!
Kegyelmekben gazdag áldott ünnepet kívánok.
Feltámadását urunknak, bennünk pedig a Hitnek, Békének, Szeretetnek.

Kulcsar Eva
ápr 14 : 12:10
Köszönet a figyelmességedért, Kedves Isti! Legyen Áldott az ünneped, és Mindenkié!



Oldal létrehozási idő: 3.3915 másodperc, 3.3212 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 74. Memória használat: 985,584b