Az ösztön tévedése

Szép tavaszi nap volt. Naptár szerint tavasz, de kora nyárinak lehetett érzékelni. Az ágyamon heverésztem, ebéd utáni kellemes állapotban, néha el elbóbiskoltam. Az erkélyajtó teljesen tárva volt, odakint bogarak röpködtek a levegőben. Be is szállt némelyik, mintegy körülnézve, hogy mi újság idebent, de aztán látva a számára érdektelen helyzetet, sarkon fordult és kiment.
Egyszer csak egy darázs került elő, jól ismert darázs dünnyögéssel. Körözött egyet kettőt, aztán a mennyezeten lévő térelválasztó sínre repült és azt kezdte el vizsgálgatni.
Mit lehet egy sínen annyit nézegetni? Ezt ő tudja csak, a darázs elméjével…
Közben repült egyet körben a szobában, de megint csak visszaszállt a sínre, pontosan oda, ahol az előbb is volt, és csak folytatta a kutakodást. Talán egy óra is eltelt így, körözött egy kicsit, aztán a sín következett. Eluntam a darazsat, egyszer csak azt vettem észre, hogy elment.
El is felejtettem a dolgot, de másnap ismét berepült és folytatta amit az előző nap csinált.
Pontosan ugyan ott, és ugyan úgy viselkedett, mint az előző nap.
- Hát ez nagyon érdekes! - állapítottam meg magamban, de mivel a darazsak szokásairól semmit nem tudok, ennél tovább nem jutottam. Tudomásul vettem, hogy egy darázsnak megtetszett a szobámban lévő térelválasztó sín, és azt babusgatja szabad idejében. Már egy hét is így telt el, már vártam a megjelenését, és repült is szorgalmasan, volt úgy, hogy többször is megjelent egy nap. Ha becsuktam az ajtót, mert nem volt olyan idő, addig mesterkedett, míg talált valahol egy rést, és azon keresztül közlekedett.
Nem tudom, meddig tartott ez a dolog, talán kéz hét telhetett így el, amikor reggel a fürdőszobába menet valamit megláttam a szőnyegen. Lehajoltam, és egy darázs tetemét találtam.
- Az én darazsam! - ugrott be pillanatok alatt. Felnéztem a mennyezetre, és a tetem a sín alatt volt pontosan.
Amíg a szokásos tisztálkodási műveleteket végeztem, a kis élőlény, a darázs motoszkált a fejemben. A magam módján próbáltam megfejteni a történteket, közben kivittem az erkélyre az elpusztult darazsat, és a virágok földjébe belepiszkáltam. Idővel a földdel válik egyenlővé, mint ahogy minden, ami élet volt egykor. Nem tudtam megfejteni a rejtélyes történetet, csak arra jutottam, hogy a függöny sín nyílását fészkelőhelynek nézte a darazsam, s miután lerakta a petéit, el is pusztult.
Az ösztön parancsára cselekedett. Az ösztön ezúttal tévedett.