Orchidea

Nekem a rózsa, a szegfű, a tulipán jelenti „a” virágot. Persze szeretem mindet, a kis pipitért is, mert mindben benne van az élet, a szép élet, a kevésbe szép élet.
Hogyne szeretné az ember az életet, akár fiatal, akár öreg – akár szegény, akár gazdag!
A virág szebbé teszi az ember életét, örömét leli benne, pompás illata a fizikai létet is kellemesebbé varázsolja. Sokan arra esküsznek, hogy a virágok virága a légies csoda, az orchidea.
Semmiképpen nem akarok ezen a téren bíráskodást játszani, mert tényleg csodás teremtés. Nem igényel különösebb gondozást, szereti a napfényt, mint ahogy mindegyik szereti.
Rengeteg virágot hoz, egyik szebb, mint a másik. A szép szó nem is igazán illik rá, inkább a pompás, a mesébe illő fejezi ki a valóságos látványt, amit látunk.
Levél jóformán nincs is rajta, csak virág és virág – megszakadásig!
Hogyan képes ez a kis növény ennyi virágot kihozni magából, ez kész rejtély nekem és a többi laikusnak. A szakember persze tudja, hogy tenyésztett növény, s mint ilyen, bizonyos előnyös tulajdonságok hordozója. Csak bámulom, csak bámulom.
Érthető, elfogadható a különleges bánásmód, amelyben részesíti a gazdája. Naponta többször megigazítja a cserepét, hogy a legjobb szögben érkezzen rá a napfény, új vendégének büszkén mutatja ú j virágát és jólesően hallgatja a dicsérő szavakat. Ha pedig vendége is rendelkezik már ezzel a virágok virágával, rögtönzött tapasztalatcserét rendeznek a virágtartás körülményeiről.
Mert ez hozzátartozik a virág szeretetéhez, mint a kisgyerek esetében a körülmények részletes taglalása, a felkeléstől a lefekvésig. Az ő világának minden részletre kiterjedően.
Szóval ilyen az orchidea világa.
De én akkor is a rózsát kedvelem.