BodóKert: Tartalom / Találmányok / TRIANON nekem gyásznap
BodóKert
Ma 2024. október 5, szombat,
Aurél napja van.
Holnap Renáta napja lesz.


TRIANON nekem gyásznap
- 2020 június 03 szerda
szerző: Isti Szerzők listája
kategória: Találmányok
Hozzászólás: 2
Megtekintés: 139

Katrin Wardein írása



1920-június-04-én 16 óra 27 perckor, Párizsban a Kis Trianon palotában aláírták a trianoni békeszerződésnek csúfolt diktátumot mely Magyarországra nézve súlyos területi és emberi veszteségeket hozott.
A trianoni békediktátum pontjai ismertek: Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. Románia megszerezte a Partiumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját. A béke minden más szempontból is gúzsba kötötte az országot, miután a háború egyik felelőseként tetemes jóvátételt szabott ki Magyarországra, hadseregét 35 000 főben határozta meg, és számos egyéb gazdasági és katonai kérdés kapcsán sértette a vesztes állam szuverenitását. A győztesek szerint ez egy békeszerződés volt.
A magyar delegációnak szinte esélye sem volt bármit is tenni a készülőben lévő gazság ellen. Apponyi Albert Gróf mikor a Magyar Delegáció vezetőjeként tudomásul vette Magyarország halálos ítéletét, mást már nem tehetvén ezt mondta: "Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját." (Napjaink történései alapján azt hiszem kezd a jóslata beteljesedni.)
Az eredeti forgatókönyv szerint előre azt lehetett tudni, hogy délelőtt 10 órakor kerül sor a békediktátum aláírására. Ezért akkor megszólalt Magyarország: zúgtak a harangok, fütyültek a mozdonyok és a gyártelepek szirénái sikoltották világgá egy nemzet elevenen való felnégyelését, az ország felkoncolásának és összeomlásának fájdalmas gyászát.
Nem hallotta meg senki...Akkor sem és azóta sem. Valahogy ezt nem hallotta meg a fejlett Nyugat és Európa... talán mert akkor szembe kellett volna nézni a hóhér szereppel amit magukra vállaltak és az mégsem volt annyira tetszetős.
Ma sokan nem ismerik ezeket e történelmi tényeket, vagy egyszerűen nem akarnak gondolni rá, mert hát úgy kevésbé kínos. A Csonkahonban élők ma már úgy emlegetik az elszakított területeken élő magyarokat, hogy "határon túli magyarok" Meg azt se felejtsük el, hogy mostanra már szokássá vált egyrészt lerománozni, leszlovákozni, ukránozni ÖNHIBÁJUKON KÍVÜL más országokba született nemzet társainkat, másrészt követelni a székelyzászló használatának legitimitását. E kettősségbe nem fér bele a Trianonnal való szembesülés. Egész generációk nőttek fel a történelem ha nem is meghamisítása, de mindenképpen elhallgatása mellett! Márpedig maga az elnevezés is vonalat húz köztünk/köztetek a "határon túli"- sággal. Addig amíg nem nemzet testvérekként gondolunk egymásra, addig lehetetlen a megbékélés, az elfogadás és a beletörődés, legalábbis részünkről, akiknek apái, nagyapái elmentek harcolni magyar bakákként Magyarországért és szépen, jó magyarokként meg is haltak valamerre a Hazáért de legalább nem élték meg, hogy a leszármazottaik kicsit a szegény rokonok szerepét töltsék be a magyar nemzettestben , olyanokét akikkel az ember nem igazán tud mit kezdeni: ők csak úgy vannak, mert lettek.
Sajnos nagyon keveset tud az átlag ember arról, hogy miként élnek magyarok őseik földjén megtűrt kisebbségként. Nem a politikai, kirakat kommunikáció által közöltre gondolok...hanem gondolok a mindennapokra, minden hétre, hónapra, évre amit úgy kell leélni 100 éve, hogy örülj , hogy hagynak egyáltalán élni és bár nem kimondva de másodrendű állampolgár vagy a szó szerinti őseid földjén, amit az akár 100 évvel ezelőtti földhivatali kivonatokkal is tudsz igazolni. Ezek nem kerülnek szóba egy egy vendégeskedés alkalmával. A Csíksomlyói búcsún sem ezekről szól az össznépi boldog ölelkezés, ami többnyire véget is ér mikor már haza tértek a zarándokok. Akik meg ott voltak, azok ott is maradtak. Mert "a kő az marad" mondá Wass Albert, Isten áldja Öt még így, haló párában is!
Viszont mi akik arafele valamerre születtünk tudjuk , hogy ki kell bírni, magyarnak kell maradni mindenáron mert "Volt itt minden, tatár, török, Trianon sem örök!"
Nagymamám úgy halt meg 1997-n 84 éves korában, hogy csak annyit tudott románul "trajászka románia máre" (Éljen Nagyrománia) ezt is tudjátok miért? Mert kihajtották 7 éves korában a többi magyar gyermekkel együtt éltetni a bevonuló román hadsereget. Soha többet nem tanult meg mást románul. Csendőrnek volt a lánya, Ő így tiltakozott.
Én már sehol nem vagyok hozzá képest...bár a magam módján és eszközeivel igyekszem méltó lenni hozzá.
Amíg a történelmi dolgok nem kerülnek helyükre és generációk lesznek félrevezetve addig nem lesz béke, hiába hívjuk újabban hangzatosan június 4-t az összetartozás és a megbékélés napjának, addig sokunknak - nekem is - maradt egyszerűen csak "Trianon", azonban ebben az egy szitokszóban benne van az időközben eltelt száz éves elszakított létünknek minden sóhaja, jajkiáltása és tragédiája.



Hozzászólás
TRIANON nekem gyásznap Kulcsar Eva jún 04 : 14:37 Válasz erre
Hozzászólás: 3942


Ma délután fél ötkor megszólalnak templomunk harangjai, amint más városokéi is.
Akkor hajtsuk imára fejünket, kulcsoljuk össze kezeinket, és vigyük imában a Mindenség Ura elé drága magyar népünk egységének kérését.


Kulcsár Éva



TRIANON nekem gyásznap Isti jún 05 : 18:14 Válasz erre
Hozzászólás: 1881

Regisztrált: júl 17 : 07:58
Köszönöm a hozzászólást kedves Évike!




Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 2
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Kulcsar Eva
jan 11 : 10:50
Tisztelettel kívánok egy Áldott, boldog Új Évet!

Kulcsar Eva
dec 27 : 17:42
Áldott, békés és boldog
ünnepi időszakot kívánok
a megcsappant létszámú "Kertünk hűséges Lakóinak"

Kulcsar Eva
dec 29 : 04:35
Múló évünk immár búcsút integet, az eljövendő hozzon jó egészséget, békét és szeretetet!

Isti
dec 25 : 18:52
Áldott ünnepeket és egy békés új évet kívánok mindenkinek .Isti

Isti
aug 05 : 09:46
Egy verset tettem fel és a gép többszörösen másolta(( törölni meg nem tudom,(((( vagy be tudok jönni az oldalra, vagy nem(((

Kulcsar Eva
aug 03 : 19:44
Remélem, be tudtok jelentkezni, bár kissé szokatlan jelenség fogad. Ha gondok lesznek, akkor a főadminisztrátor segítségét kérjük.

Kulcsar Eva
aug 03 : 19:43
Remélem, be tudtok jelentkezni, bár kissé szokatlan jelenség fogad. Ha gondok lesznek, akkor a főadminisztrátor segítségét kérjük.

Kulcsar Eva
jún 23 : 09:36

Isti
jún 22 : 17:24
Köszönjük a lehetőséget Jánosnak, hogy mi is kb 10 éve itt írhatunk, alkothatunk! az Ő kertjében! Isti

Kulcsar Eva
jún 12 : 10:16
A "BodóKert" létrehozásának időpontja: 2009 jún 09 volt. Immár, TIZENKÉT ÉVE! Tisztelet, köszönet és szeretettel teli emlékezet BODÓ JÁNOS-nak érte.

Isti
jan 06 : 19:52
Örömmel látlak kedves Évike

Kulcsar Eva
jan 06 : 16:27
"Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. " (Pál Korinthusbeliekhez írt I. level e 13. rész)


Isti
dec 30 : 20:03
Egy nyugodtabb kiegyensúlyozottabb új évet kívánok MINDENKINEK Isti:)

Isti
dec 24 : 09:28
Áldott ünnepet kívánok társaimnak és a kedves Olvasóknak Isti:)

nagyapó
szept 01 : 18:59
"asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!"

Igen! Írni, írni, és írni!:!

Kulcsar Eva
szept 01 : 13:23
Igazak a szavaid, timetour.

timetour
aug 31 : 22:37
asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!

timetour
aug 31 : 22:12
sajnálom, rég jártam erre.
de emlékét őrizzék a kertlakók, szeretném!

Isti
máj 21 : 10:55
Drága János! Köszönünk mindent,Azt is hogy itt lehettünk eme csodás kertben ,ahol gond nélkül alkothattunk, é s álmodhattuk az álmainkat ! Te fogtad össze ezt a kis de értékes kis közösséget! Álmod szép álmokat Isten kebelén!

Kulcsar Eva
máj 20 : 17:30
Tisztelettel közlöm a kedves BodóKerti tagokkal, hogy Bodó János, a web oldal megálmodója és hűséges résztvevője 2020. február 21-én elhunyt. Őrizzük meg az emlékét hozzá illő diszkrécióval, és nagy-nagy szeretettel!

Isti
ápr 10 : 08:22
Csendes, DE szép húsvéti készülődést kívánok kedves társak és kedves olvasóink!
Isti

Isti
márc 08 : 15:34
Fájdalommal telt szívvel olvasom soraidat! kedves nagyapó !Istenben reménykedve kívánok neked mielőbbi felépülést! Isti

nagyapó
márc 07 : 22:44
Rég jártam itt, és máshol - igaz barátok között - is régen.
Nagy utat jártam...
Belgyógyásza ttól - urológián át - onkológiáig.
Nagy és nehéz út.:)

Kulcsar Eva
jan 04 : 16:54
Szeretetben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves Kerti Tagnak.

Isti
jan 01 : 14:16
Köszönjük kedves Szabolcs! és viszont kívánjuk! Isti


Oldal létrehozási idő: 0.4036 másodperc, 0.3797 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 53. Memória használat: 927,416b