BodóKert: Tartalom / Próza / Kati néni
BodóKert
Ma 2020. július 6, hétfő,
Csaba napja van.
Holnap Appolónia napja lesz.


Kati néni
- 2020 június 09 kedd
szerző: Isti Szerzők listája
kategória: Könyvtár > Próza
Hozzászólás: 2
Megtekintés: 19

Az iskola ahová Zsófi járt a fasorban volt található. Közvetlen a református templom mellett.

Eredetileg ez egy intézmény volt, de a kommunisták államosították az iskolát és így lett „állami

leányiskola”A fasorban kicsit arrébb szintén volt egy evangélikus templom ahhoz meg gimnázium tartozott. Híres volt mind a 2 intézmény .A másik utcában fiú általános iskola állt. Abban a 60 .-as években sok volt a gyerek és még ismeretlen volt a koedukáció. Zsófi osztályában 35 lány

járt. S az érdessége az lett a dolognak hogy így is 2 műszakban jártak az iskolába. Zsófi egy kicsit kivételezett helyzetben volt amiatt hogy az édesanyja Ica otthon volt és a nagyika Róza. is.

Hetedig év elején új matematika tanárt kaptak,aki egyben a kémiát is tanította. Egy nagyon fiatal kezdő tanárt aki nem sokkal volt idősebb a lányoknál. 25 évesen már tanított . Vékony alkatú, haját az akkori divat szerint rövid férfias stílusban hordta. Mindig nagyon szűk szoknyában és fekete garbóban jött az órákra .A lányok egy része el volt tőle ragadtatva, Fiatal csinos és közvetlennek látszott.

A bemutatkozás után minden lányt felállíttatott és megkérdezte hogy kik a szülők, és mivel foglalkoznak, Ezt még jegyzetelte is…Az osztályban vegyes volt a szülők foglalkozása, Zsófi

anyja a leszázalékolása előtt gyárigazgatóként dolgozott. az apja pedig egy híres HTSZ elnökének a sofőrje,

Zsófi amikor kérdezte a tanárnő megmondja hogy az édesanyja jelenleg le van százalékolva. Az apa pedig sofőr…

A lányokra a tanárnő nagy benyomást gyakorolt, annyira hogy sok lány a szép hosszú haját erre a nagyon fiús frizurára vágatta le .

Aztán jöttek a furcsaságok. Azoknak a lányoknak akiknek a szülei magas vagy magasabb pozícióban dolgozott, azoknak megengedte, sőt felkérte őket hogy tegezzék. Nem csak ebben az osztályban, mindben ahol órája volt. Ez bizony komoly feszültséget gerjesztett. A kiválasztottak kérkedtek a lehetőségükkel, és a többi lányt meg emiatt folyamatosan piszkálták. Maga a tanárnő is másként kezelte a lányok többségét .Nem egy alkalommal csipkelődő megjegyzések hangzottak el az alacsonyabb státusú tanulók felé. A másik osztályban is ezek az események zajlottak le, ide a B.-be járt Lili , aki Zsófi tejtestvére élt , abban a házban ahol mind a ketten laktak. Lili apja belgyógyász orvosként praktizált . A 2 család nagyon összetartott .Lajos bácsi és Zsófi apja Andor egyidősek voltak, együtt nevelkedtek. úgy mint 2 testvér .

.Amikor a lányok megszülettek Ica táplálta a lányokat különbséget nem téve közöttük .Lajos bácsi meg ha valami orvosi dolog keletkezett ellátta ápolta Andor családját. Persze erről nem tudott az iskola. Nem is rájuk tartozott. Na ugye ebből egyenesen az következett hogy Lili tegezte Kati nénit .S ezt Zsófi is tudta. Hogyne tudta volna.

Zsófi egy kicsit betegeskedett, de igyekezett minél kevesebbet hiányozni, hisz szeretett iskolába járni .Nagyon-nagyon megszerette a kémiát , szinte rászabták ezt a tantárgyat.

El is gondolkodott azon hogy ha végez és felnő gyógyszertárban szeretne asszisztensként dolgozni. A matematikát meglehetett neki tanítani,Ha az 5.-öst nem is érdemelte meg amit maga is tudott, de a 4.-es az mindig megállt. Kati néni ezt tudta és ha Zsófi felelt matekból nagyon megkínozta, A kémia órán nem tudott mit kezdeni Zsófival abból a tárgyból osztályelső lett. .Volt hogy egész órán Zsófit feleltette,arra ment ki a játék hogy valahol majd csak hibázik a kis tanítvány. Hát ez nem sikeredett. Zsófi keményen állta a sarat. Kati néni kipécélt még 1-2 ilyen lányt mint Zsófi , és a kárukra szórakozott, Sajnos ahogy múlt az idő az osztály a kivételezés miatt ketté szakadt, Azokra kik tegezték Katit a tanárnőt ,meg a maradék akik nem. Az egy évfolyamban járó de 2 osztály is rivalizált emitt egymással hogy melyik osztályban van több kivételezett lány. Zsófi is megemlítette hogy Lili is a kivételezettek között van az apja Lajos miatt, na persze ez azonnal a tanárnő fülébe is került. Zsófi igen erős igazságérzettel rendelkezett. s bizony nem lapulva elmondta a véleményét a dologról. Kati néni haragra gerjedt. Hogy meri őt egy ilyen kis senki gyerek kritizálni, Azt és úgy csinál , ahogy azt ő elképzeli.

Egyik alkalommal Zsófi otthon rosszul lett, nem tudta elvégezni a házi feladatot, de másnap akkor is ment iskolába. A rosszullét miatt még 1 nap betegszabadságot sem adott magának. Bár ne tette volna….

Aznap kiderült hogy Zsófi nem tudta megcsinálni a házit, és ezt kihasználva azonnal egy 1.-est

adott Kati néni a kislánynak, hiába monda a gyermek hogy nem rajta múlott. Csúnya veszekedés lett a szóváltásból. Zsófi idegei a pattanásig feszültek, A betegsége miatt állandó gyógyszerezés alatt állt. Félő volt hogy egy ilyen jelenetnek esetleg egészségügyi következményei lehetnek.

Tudta Zsófi hogy most lépnie kell,. és ezt az esetet magának egyedül muszáj elintéznie, Nincs mese, A tan-

testületben egyetlen férfi volt , maga az igazgató. Minden gyerek rettegett tőle . Az a pletyka járta hogy nagyon szigorú. Emiatt volt is tekintélye az igazgató úrnak. Sajnos valami betegség miatt a bal lába rövidebb volt vagy 12 cm.-.rel , és sántított is. Ez még félelmetesebbé tette a dirit. Óra végeztével Zsófi remegő lábakkal elindult a főépület felé, mivel a tanári ott volt..Már patakokban folyott a könnye.. Alig maradt annyi ereje hogy össze ne essen.

Fuldokolva a könnyektől esett be a tanári ajtón. Az összes tanár dermedten nézte a kislányt.

Ő egyenesen az igazgatói irodába tartott, ránézett arra a félelmetes férfira és csak zokogott és zokogott. Az igazgató bácsi átkarolta a gyereket és próbálta megnyugtatni,Sok fuldoklás zokogás közepette elmesélte hogy járt Kati nénivel. Azt hogy kivételezik a magasabb státusú szülők gyermekeivel köztük Lilivel a tejtestvérével is. S úgy érzi hogy igazságtalanul bánik vele a tanárnő mert neki csak egy rokkant nyugdíjas édesanyja van meg az apuja ki annyit dolgozik hogy eltarthassa a családját. Azt az 1.-est is igaztalanul kapta, maradhatott volna otthon betegszabadságon , és ő hiába állította hogy nem lustaságból nem csinálta meg a házi feladatot, ha nem mert rosszul lett még tegnap otthon.

-MIÉRT csak most jössz kislányom?????

Kérdezte az igazgató úr,

Tudod hogy hozzám egy gyermek mindig bejöhet ha problémája van????

-Nem Te vagy az egyetlen aki panasszal jött ide hozzám Kati néni miatt.

Szülők is jöttek panaszkodni hogy mit csinál,.

Zsófi sok mindenre fel volt készülve , de erre a meleg és érzékeny emberi értékre nem amit

az igazgató úr produkált,arra nem.

-Bízd rám a többit, majd én intézkedem, evvel a mondattal engedte vissza az osztályához

a már csak pityergő kislányt.

Egy kicsit megnyugodva, de visszament a másik épületbe ahol az osztálya volt, A kisírt vörös szemek mindenről árulkodtak,A többiek kérdezték mi történt, de ő nem mondott semmit sem. Hazament és otthon elmesélte Icának az anyának mi is történt. S ez a dolog mióta folyik az iskolában. Ica fogta magát és felment Lajoshoz Lili apjához. Az szegény szégyenkezve hallgatta az eseményeket amiről nem is tudott.

-Nézd Ica mondta Lajos, rengeteg gond és van Lilivel . Már azon is gondolkodtunk a feleségemmel hogy annyira nem bírunk Lilivel hogy intézetbe adjuk,Ez így nem mehet tovább!

Mindenki ki van készülve Lilitől.

-Jajj azt ne tedd meg Lajos! Most erről nem Lili tehet, ezt a tanárnő szúrta el, de nagyon.

-Én csak azt akartam hogy erről a dologról ti is tudjatok mi is történik az iskolában.

Nagy nehezen , de az idő meghozta a megoldást.

Nemsokára itt volt az iskola év vége. S a lányok is befejezték az általános iskolát.

Jött a nyár és a szabadság. Lehetett felejteni.

Egy pár évvel később Zsófi találkozott az egyik lánnyal, aki elmesélte hogy Kati nénit eltanácsolták

az iskolából. Zsófi még nem volt 18 éves így még a gyermek rendelőbe kellett járnia. Andor elvitte

Zsófit,mert fájt a keze, Ínhüvely gyulladást találtak nála. Az alagsorban leült egy padra beszélgetett Az apjával s felnézett, kit látott? Hát Kati néni nézett vele farkasszemet.

Merően nézte a nőt, Az elkapta a tekintetét, de nem ülhetett máshová , hisz azon az ajtón kellett

majd bemennie ahol ült. Zsófi csak nézte és nézte vádlón.

Teltek az évtizedek. S összefutott Zsófi Németh Icával, aki egy boltban volt eladó. Ő mesélte hogy egy alkalommal bejött hozzá Kati néni valamit vásárolni .De megsejthetett valamit hogy az eladót nőt valahonnan ismeri, így nagyon gyorsan fizetett és kiviharzott az üzletből.

Már a lányok túl voltak a 60-ik életévükön, s az egyik lány akivel Zsófi a mai napig tartja a kapcsolatot mutatta hogy a Facebook-on feltett egy képet , s mit lát? hogy Kati néni hozzászólt

a képhez,S megint a régi hangnem……A képen egy ismert énekesnő is rajta volt. Annak szólt be hogy milyen ez a kép és ugyan vegye már le mert…………..

Úgy látszik az idő nem mindent hoz helyre, S van olyan hogy valaki nem tud és nem is akar megváltozni .Azok az alapvető emberi hibák amik lehetnek egy embernél , nem mindenki érzi hibának .Vagy annyira részévé válnak hogy már fel sem tűnik az égbe kiáltó de talán kijavítható hiba.


2020.06.08.

Hozzászólás
Kati néni bigeszab jún 15 : 10:22 Válasz erre
Hozzászólás: 1523

Regisztrált: júl 25 : 09:13
...Azok az alapvető emberi hibák amik lehetnek egy embernél , nem mindenki érzi hibának - igen, ez így igaz!

bigeszab

Kati néni Isti jún 15 : 12:33 Válasz erre
Hozzászólás: 1655

Regisztrált: júl 17 : 07:58
Köszönöm szépen a hozzászólásodat kedves Szabolcs!




Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 3
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Isti
máj 21 : 10:55
Drága János! Köszönünk mindent,Azt is hogy itt lehettünk eme csodás kertben ,ahol gond nélkül alkothattunk, é s álmodhattuk az álmainkat ! Te fogtad össze ezt a kis de értékes kis közösséget! Álmod szép álmokat Isten kebelén!

Kulcsar Eva
máj 20 : 17:30
Tisztelettel közlöm a kedves BodóKerti tagokkal, hogy Bodó János, a web oldal megálmodója és hűséges résztvevője 2020. február 21-én elhunyt. Őrizzük meg az emlékét hozzá illő diszkrécióval, és nagy-nagy szeretettel!

Isti
ápr 10 : 08:22
Csendes, DE szép húsvéti készülődést kívánok kedves társak és kedves olvasóink!
Isti

Isti
márc 08 : 15:34
Fájdalommal telt szívvel olvasom soraidat! kedves nagyapó !Istenben reménykedve kívánok neked mielőbbi felépülést! Isti

nagyapó
márc 07 : 22:44
Rég jártam itt, és máshol - igaz barátok között - is régen.
Nagy utat jártam...
Belgyógyászattó l - urológián át - onkológiáig.
Nagy és nehéz út.:)

Kulcsar Eva
jan 04 : 16:54
Szeretetben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves Kerti Tagnak.

Isti
jan 01 : 14:16
Köszönjük kedves Szabolcs! és viszont kívánjuk! Isti

bigeszab
jan 01 : 09:29
BOLDOG ÚJÉVET, kedves kertlakók!!heart

Isti
dec 27 : 10:53
Kedves János! Nagyon boldog névnapot kívánok a társaim nevében is!

Isti
dec 25 : 10:29
Kedves kert-társak és kedves olvasóink! Áldott ünnepet kívánok és egy új és békés évet sok szeretettel Isti

Isti
jún 10 : 12:03
Nagyon köszönjük drága Évike!
S köszönjük szeretetteljes munkáját mifelénk! Miértünk!
Áldott ünnepet mindenkinek!

Kulcsar Eva
jún 09 : 13:44
Áldott Pünkösdöt kívánok , Kedves BodóKert-i tagjainknak, a ma TÍZ ÉVE megszületett irodalmi portálunkon!

Isti
máj 17 : 09:21
Megtisztelve érzem magamat hogy ehhez a kitartó és kedves csapathoz tartozhatom! Köszönjük az értesítést kedves Évike!

Kulcsar Eva
máj 16 : 08:25
Kedves BodóKerti Tagok! Megfogyva bár, és ki-ki a saját terheit cipelve vagyunk itt még néhányan. Most ezt a kis maroknyi csapatot egy közelgő évfordulóra hívom: 2019. június kilencedikén LESZ TÍZ ÉVES ! ez a kedves kis virtuális hely , ahol sok szépet megtapasztalhattunk !

Isti
ápr 19 : 14:42
Áldott ünnepet kívánok a kert lakóinak és a kedves olvasóinknak Isti

Isti
jan 28 : 18:57
Einsten hagyatékában találták meg Bolyai relativitáselméletét!

klikk

Ha így nem olvasható kiollózom magát a szöveget!!!!


Isti
jan 04 : 11:34
Szeretettel köszöntök MINDENKIT az 2019.-.es évben! Isti

Isti
dec 28 : 08:20
Boldog névnapot kedves János !

Isti
dec 22 : 15:16
Kedves Nagyapó!
Köszönjük a figyelmességedet! Neked, a kertlakóknak és minden kedves olvasónknak Áldott karácsonyt kívánok Isti

nagyapó
dec 20 : 19:29
Istentől megáldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok minden "kertbarátnak"!

Kulcsar Eva
júl 11 : 07:09

Akkor hát hajrá! Előre a további szépségek alkotása felé!
Mindenkinek örömteli alkotómunkát kívánok!

Isti
júl 09 : 18:41
S MI köszönjük meg Évike áldásos munkáját,ami minket is
érdemben segített! eme igen hosszú időn át!

Kulcsar Eva
júl 06 : 14:54
Köszönöm szépen.

timetour
júl 04 : 17:28
a te érdemed is, Éva!

Kulcsar Eva
jún 10 : 11:44
Kilenc éves a BodóKert!
Minden kitartó Tagunknak szívbéli köszönet!


Oldal létrehozási idő: 2.4988 másodperc, 2.4395 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 75. Memória használat: 966,200b