BodóKert: Tartalom / Találmányok / Rákay Philip PETŐFI ÖRÖK...
BodóKert
Ma 2025. március 21, péntek,
Benedek napja van.
Holnap Beáta napja lesz.


Rákay Philip PETŐFI ÖRÖK...
- 2021 március 15 hétfő
szerző: Isti Szerzők listája
kategória: Találmányok
Hozzászólás: 1
Megtekintés: 67


Nyolc éves lehettem, amikor apám egy bordó, márványos lapszélű, kissé kopottas borítójú könyvet nyomott a kezembe. Rajta halvány betűkkel: Petőfi Sándor költeményei. A Falu végén kurta kocsma volt az első kedvenc, amit igen hamar kívülről megtanultam. Később a János Vitézt, A helység kalapácsát olvastam rongyosra, míg a végén szinte filmként peregtek előttem a jelenetek, s a Nemzeti dal volt az a vers, amit életemben először mondtam el - sok ember előtt -, egy iskolai ünnepségen. Majd évről-évre, újra és újra...
Aztán a gimnáziumban már magam rendeztem a ’48-as emlékműsort, rövid, általunk forgatott kisfilmekkel színesítve a színpadi előadást. Milyen különös az élet, hogy most, bő harminc évvel később, nagyszabású - Petőfiről és a márciusi ifjakról szóló - történelmi film előkészítésén dolgozunk, amelynek egyik forgatókönyvírója és producere is vagyok...
Petőfi régóta kísér, s személye iránt érzett ifjonti lelkesedésem mit sem kopott. Nem is kophat soha... Hiszen mindannyiunkban ott van nyughatatlansága, hirtelensége, lázadó összeférhetetlensége, lobogó igazságérzete, tántoríthatatlan hazaszeretete, a magyar érdekek bármi áron való megvédése, a felrázó önostorozás, és az a tűz, ami csak bennünk, magyarokban lángol így. Talán az egész világon csak bennünk... S persze ez a mindig elfogult, kissé túlzó, magyaros szenvedély is ő, de jól is van mindez így...
Petőfi Sándor 1849. július 31-én, 26 évesen lépett a halhatatlanság csillagmezejére, s bár nem e földi világ díszleteit koptatja már, mégis itt van velünk ma is. Ahogy - eltűnése után sokáig - lélekben vissza-vissza járt igaz barátjához, Arany Jánoshoz is, s tovább élt emlékezetében, nyughatatlan, álmatlan éjszakáinak magányos óráiban...
Arany János megrázóan szép, Emlények című versének, befejező ciklusával idézem meg Petőfi Sándor múlhatatlan alakját, emelkedett nemzeti ünnepet kívánva mindenkinek!
🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Arany János: Emlények
III.
De nyugszik immár csendes rög alatt,
Nem bántja többé az „Egy gondolat”.
Mely annyit érze, hamvad a kebel,
Nyugalmát semmi nem zavarja fel.
A lázas álom, a szent hevülés,
Ama fél jóslat... vagy fél őrülés,
Mely a jelenre hág, azon tipor
S jövőbe néz - most egy maréknyi por.
De jól van így. Ő nem közénk való -
S ez, ami fáj, ez a vigasztaló.
A könny nem éget már, csupán ragyog;
Nem törlöm még le, de higgadt vagyok.
Gyakran, ha az ég behunyta már szemét,
Gyakran érzem lobogni szellemét.
Szobámba leng az a nyilt ablakon,
Meg-megsimítja forró homlokom.
Hallom suhogni könnyü lépteit
És önfeledve ajkam szól: te itt?...
S döbbenve ismerek fel rajzomon
Egy-egy vonást, mit szellemujja von.
„Övé! kiáltom, itt, ez itt övé:
A szín erős, nem illik együvé.”
És áldom azt a láthatlan kezet...
Múlass velem soká, szelid emlékezet!
(1855. június)
🇭🇺🇭🇺🇭🇺

Hozzászólás
Rákay Philip PETŐFI ÖRÖK... Kulcsar Eva márc 15 : 15:38 Válasz erre
Hozzászólás: 3962


"....s bár nem e földi világ díszleteit koptatja már, mégis itt van velünk ma is."

Ez így igaz, és emelje ez az írás is a mai ünnep dicsőségét!


Kulcsár Éva





Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]

Online
Vendégek: 4
Tagok: 0

Tagok: 62
legújabb: ZsóFia

Chatbox
Üzenetek írásához regisztrált tagnak kell lenned - jelentkezz be, vagy regisztrálj



Isti
dec 20 : 10:33
Áldott karácsonyt kívánok minden kedves társamnak és az olvasóinknak Isti

Kulcsar Eva
dec 13 : 19:07
Tisztelettel és szeretettel kívánok meghitt Adventi időszakot és Áldott Karácsonyt!

Kulcsar Eva
jan 11 : 10:50
Tisztelettel kívánok egy Áldott, boldog Új Évet!

Kulcsar Eva
dec 27 : 17:42
Áldott, békés és boldog
ünnepi időszakot kívánok
a megcsappant létszámú "Kertünk hűséges Lakóinak"

Kulcsar Eva
dec 29 : 04:35
Múló évünk immár búcsút integet, az eljövendő hozzon jó egészséget, békét és szeretetet!

Isti
dec 25 : 18:52
Áldott ünnepeket és egy békés új évet kívánok mindenkinek .Isti

Isti
aug 05 : 09:46
Egy verset tettem fel és a gép többszörösen másolta(( törölni meg nem tudom,(((( vagy be tudok jönni az oldalra, vagy nem(((

Kulcsar Eva
aug 03 : 19:44
Remélem, be tudtok jelentkezni, bár kissé szokatlan jelenség fogad. Ha gondok lesznek, akkor a főadminisztrátor segítségét kérjük.

Kulcsar Eva
aug 03 : 19:43
Remélem, be tudtok jelentkezni, bár kissé szokatlan jelenség fogad. Ha gondok lesznek, akkor a főadminisztrátor segítségét kérjük.

Kulcsar Eva
jún 23 : 09:36

Isti
jún 22 : 17:24
Köszönjük a lehetőséget Jánosnak, hogy mi is kb 10 éve itt írhatunk, alkothatunk! az Ő kertjében! Isti

Kulcsar Eva
jún 12 : 10:16
A "BodóKert" létrehozásának időpontja: 2009 jún 09 volt. Immár, TIZENKÉT ÉVE! Tisztelet, köszönet és szeretettel teli emlékezet BODÓ JÁNOS-nak érte.

Isti
jan 06 : 19:52
Örömmel látlak kedves Évike

Kulcsar Eva
jan 06 : 16:27
"Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. " (Pál Korinthusbeliekhez írt I. level e 13. rész)


Isti
dec 30 : 20:03
Egy nyugodtabb kiegyensúlyozottabb új évet kívánok MINDENKINEK Isti:)

Isti
dec 24 : 09:28
Áldott ünnepet kívánok társaimnak és a kedves Olvasóknak Isti:)

nagyapó
szept 01 : 18:59
"asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!"

Igen! Írni, írni, és írni!:!

Kulcsar Eva
szept 01 : 13:23
Igazak a szavaid, timetour.

timetour
aug 31 : 22:37
asszem, úgy tudjuk őrizni emlékét, ha írunk sokat még Ide, tartozunk neki ezzel!

timetour
aug 31 : 22:12
sajnálom, rég jártam erre.
de emlékét őrizzék a kertlakók, szeretném!

Isti
máj 21 : 10:55
Drága János! Köszönünk mindent,Azt is hogy itt lehettünk eme csodás kertben ,ahol gond nélkül alkothattunk, é s álmodhattuk az álmainkat ! Te fogtad össze ezt a kis de értékes kis közösséget! Álmod szép álmokat Isten kebelén!

Kulcsar Eva
máj 20 : 17:30
Tisztelettel közlöm a kedves BodóKerti tagokkal, hogy Bodó János, a web oldal megálmodója és hűséges résztvevője 2020. február 21-én elhunyt. Őrizzük meg az emlékét hozzá illő diszkrécióval, és nagy-nagy szeretettel!

Isti
ápr 10 : 08:22
Csendes, DE szép húsvéti készülődést kívánok kedves társak és kedves olvasóink!
Isti

Isti
márc 08 : 15:34
Fájdalommal telt szívvel olvasom soraidat! kedves nagyapó !Istenben reménykedve kívánok neked mielőbbi felépülést! Isti

nagyapó
márc 07 : 22:44
Rég jártam itt, és máshol - igaz barátok között - is régen.
Nagy utat jártam...
Belgyógyásza ttól - urológián át - onkológiáig.
Nagy és nehéz út.:)


Oldal létrehozási idő: 0.7670 másodperc, 0.7460 lekérdezési idő. Adatbázis lekérdezés: 52. Memória használat: 904,128b