Vigyázz magadra: ne fütyülj a templomban és ne seperd felfele a lépcsőt! – mondogatta Balázs félig viccesen, félig komolyan.

A szomszéd Esztike fiútestvérét Balázsnak hívták, nyugtalan fiatalember volt, nehezen végezte el az iskoláit és végül zenész lett – trombitán játszott. Tudott Eszter titkáról, mármint, hogy szerelemes és vele izgult, vajon a szülők majd miként fogadják, ha bejelentik.
- Vigyázz magadra: ne fütyülj a templomban és ne seperd felfele a lépcsőt! – mondogatta Balázs félig viccesen, félig komolyan.
Különös, túlzásokra hajlamos gyerek volt ez a Balázs. A tanulás nem érdekelte, csak a sport, a kalandok és a zene. A sportban az atlétikát és a küzdősportokat kedvelte. A dobó számokban, különösen a gerelyhajításban kimagasló eredményei is akadtak. Kitartásának hiánya oda vezetett, hogy egy jó eredmény, sikeres dobás után visszaesés keserítette az edzőjét. Pedig sokat gyakorolt még edzésen kívül is. Ilyenkor ott lelkesedtek apálya szélén a barátai is és bíztatták. Ő meg szívesen bölcselkedett előttük és magyarázgatta a hajítás titkait.
- Nem elég ám, nagy erővel eldobni a gerelyt – magyarázta. - A szögre, a magasságra is figyelni kell! Ha lapos ívben hajítod el, hamar földet ér, ha túl magasra, elfogy az ereje. Pont a megfelelő szögben kell eldobni, akkor megközelítheti akár az 50 métert is!
- Balázs, ide adod nekem is, hogy próbáljam ki? – kérte az egyik gyerek.
- Nem lehet! Nem adhatom oda senkinek!
- Csak, hogy érezzem a súlyát! Légyszííí!
- Más kezébe nem adhatom, mert megsérül az aurája!
- Miket beszélsz!
- Értsd meg, nem csak hossza, hegye meg súlya van.
- Mennyi a súlya?
- Nincs egy kiló, de nem ezt magyarázom, hanem hogy aurája, egyénisége van, ami nagyon érzékeny. Reagál a versenyző hangulatára, indulatára. Finom dolgok ezek!
- Én ezt nem értem! Magyarázd meg jobban!
- Nézd, amikor ott áll a helyén, olyan, mint akármelyik használati tárgy, de ha a kezembe veszem, villám fut át rajtam és ha elhajítom, mintha magam is vele szállnék. A hangulatom, lelkiállapotom mindig hatással van rá, megérzi a változásokat. Ha rosszkedvű vagyok, bánatos, haragszom vagy más bajom van, nem szeret repülni, hamar leszáll a földre. Ugyan ez a helyzet, ha borongós, felhős az idő. Ellenben, ha derült az idő, kék az ég és a kedvem is derűs, úgy a gerely is vígan hasítja a levegőt. Ilyenkor csúcsot dobok!
- Lássuk! Dobjál csúcsot most is!
- Nem. Ma nem… Talán majd holnap.
Izgága nyugtalansága szélsőséges alakok közé sodorta. A sportkörön kívül zenészekkel is barátkozott, még egy hevenyészett bandát is összehoztak. Parkokban, aluljárókban muzsikáltak, de a rendőrök sokszor elzavarták őket. Egyszer még fogdába is kerültek. Na, az volt egy jó eset!
A fogdában összezárták a fiúkat a többi begyűjtött kétes alakkal. Egy darabig búsultak a kellemetlen helyzet miatt, de a már bent levők, addig érdeklődtek a bekasztlizás okáról, hogy elmondták.
- Mi van? Ti ingyen zenéltek? Nem lehet igaz! – háborgott egy hórihorgas, sovány alak.
- Pedig ez van!
- Majd én kézbe veszlek titeket, csak jussunk ki innen! Én leszek a menedzser, a tótumfaktum. Jó? Bízzátok csak rám és lesz lóvé és a fakabát majd előre köszön! Én mondom neked Colos, a zsebes.
Betartotta az ígéretét és miután eleresztették a társaságot, a fiúkat kioktatta, mikor és hol lehet zenélni. Jó tanácsnak tűnt, mert így egy kis zsebpénzhez is jutottak a tányérozás eredményeképpen. Ezt Colos intézte és természetesen levonta belőle a saját részét. Közben természetesen nagy szakértelemmel gyakorolta a szakmáját, a zsebes szakmát, ami jóval többet hozott a konyhára, mint a tányérozás.
A lelkes tanácsadó egy idő után parancsnokká lépett elő. Néhány nap múlva azzal állt elő, hogy adjanak egy mini koncertet az ismerősének.
- Egy vidám dalt tanuljatok be és tartsatok délután egy próbát itt, a játszótéren, hogy hallgassam meg.
Balázs és társai nem sokat akadékoskodtak, hanem betanultak három kis, frissen ropogó dalt és előadták a Colos által megadott helyen, a városszéli villanegyedben.
Szép sikerük volt, a házigazda kijött a kapu elé, megtapsolta a produkciót és egy nagycímletű bankjeggyel honorálta.
- Hurrá! – örvendezett Colos. – Van pénzünk, mehetünk mulatni! Olyat mulatunk ebből a pénzből, hogy nagyapó korotokban is megemlegetitek!
Valóban maradandó emléket hagyott a mulatság – két napos fejfájást! A fiatalok nem szokták még (!) meg a szeszeket és az megártott nekik. Magyarán berúgtak rendesen, mint a csacsi, ahogy mondani szokták.
- Hol van a karórám, az ezüst cigarettatárcám? – nézett körül az áporodott italszagtól bűzlő ivóban, amint feltápászkodott összetört tagokkal a padról, amin éjszakázott.
- Mi bajod van? – emelkedett fel egy másik padról egyik társa.
- Nem találom a dolgaimat!
- Hát nem azzal fizettél a széplánynak, miután elfogyott a pénzünk? – hallatszott a terem sarkából.
A beszédre Colos is felébredt, aki a kocsmaasztalon aludt, vánkosnak használva egy felfordított pléhtányért.
- Kávét kérünk! – kiáltott ki a konyhába, ahol már megjelent a szakácsnő.
Hamarosan kávé illat töltötte meg az egész házat. Erre előbukkantak emeleti szobáikból a lányok is. Kacarászva, vihogva rontottak be „mi is kérünk kávét!” kiáltással. Balázs megszólította az egyiket, azt, akivel előző este barátkozott.
- Jóreggelt, szűz fiú! – huppant le mellé a kávéjával.
- Figyelj, tündérem! Nálad van a cigarettatárcám.
- Nekem adtad!
- Igen, így van, de visszaváltanám. Tudod, a nagyapámtól kaptam születésnapomra. Kedves emlék. Mondd mennyit fizessek érte? Van egy kis dugi pénzem otthon.
- Hogy te milyen naiv pofa vagy! Ezért tetszel nekem!
- És áll az alku?
- Tessék, itt van. Csak, hogy lásd a szívemet!
- Mennyi?
- A tied! Néha azért gondolj rám jó szívvel! Majd megismersz és megszeretsz egy kedves lányt, és amikor az ágyadba viszed, jusson eszedbe, hogy én tanítottalak szeretni!
Balázs nem tudott hova lenni a meglepetéstől, a lány pedig felpattant, egyet térültfordult és már ott is volt a társai között, vissza sem nézett a fiúra.
Ezután a kaland után Balázsnak nem volt többet kedve Colossal barátkozni, sőt még az utcai zenéléstől is elment a kedve.
- Többet nem barátkozom ezzel a Colossal! – jelentette ki Balázs a barátai előtt. – Inkább nem is muzsikálok!
Azért persze zenélést nem hagyta abba, csak nem az utcán, aluljárókba folytatta, hanem a zeneiskola együttesében, bér ez nem sokáig tartott, mivel hamarosan berukkolt és katonáéknál folytatta a zenélést. A gyalogsági kiképzés „örömei” elfeledtették vele, hogy milyen vasárnap későig heverészni, hogy milyen ebéd után egy fekete mellett merengeni, hogy milyen a lányok kacagása, anya simogatása.
Egyszer mégis vége lett, s ott állt Balázs, ahol abba hagyta – és nem tudta, mit is akar.
- Most mit lépsz, fiam? – formálta szavakba édesapja a benne is felmerülő kérdést.
- Gondoltam, vagy kitanulom a kovácsmesterséget, vagy …
- Folytasd!
- Beiratkozom a jogra!
- Miért csak második lehetőség az egyetem?
- Soroljam az okokat? Jó! Először „juszt is” gondoltam valamilyen mesterségre. Ha apám lenézi az iparosoka, mesterembereke, kétkezi munkásokat, én közéjük akarok tartozni. Azután juszt is arra gondoltam, legyek ügyvéd, jogászember, aki megvédi azokat az ártatlanokat, akik a jog csűréscsavarása miatt kerültek bajba, és küzdjek azért, hogy akik éppen az ilyen csűréscsavarásnak köszönhetően megúszták a büntetésüket, pedig nyilvánvalóan bűnösök.
- Nem vagy te egy kicsit naiv?
- Apám pedig cinikus! Megyek a jogra…