Dönci, úgy tűnik az Akadémián töltött évek alatt, kissé megkomolyodott. Egy-egy stiklit azért még elkövetett a barátaival. Például éjjelizenét adtak a rektor úr fiatal feleségének. Lett is gond belőle a következő szigorlaton. Felkészültek ugyan alaposan, mégis megizzadtak a vizsga végére, de végül mindannyian helytálltak.
Dönci bár nem sportolt, de nagyon szeretett kirándulni, hegyet mászni. Nyáron nagy gyalogtúrákat tett és télen is felkötve a sítalpakat, bejárta az ismertebb hegyeket-dombokat. Sok kalandot élt át túra közben, csúcsokra mászott fel, jéghideg hegyipatakokban fürdött, pásztorkunyhóban éjszakázott, csobánokkal barátkozott, olyan is volt, hogy eltévedt.
Egyik nevezetes kalandja az volt, amikor egy szamárral járta hetekig a havast. Kápolnásfaluban egy ismerős gazdától megvett egy csacsit. A hátára pakolta a holmiját, sátrat, takarót, száraz ruhát – ha elázna -, élelmiszert. Ez utóbbi szalonnából, hagymából és egy zsák krumpliból állott. Csomagolt még cukrot, sót, egy tarisznya kétszersültet és egy marék vitamin tablettát.
Kirándulók mesélték, hogy néha-néha látták, amint a gerincen végig vándorol egy málhás szamarat vezető sportsapkás ember. Pásztorok is említették a szamaras embert, aki sajtért tért be hozzájuk. Azt mondták, hogy a kutyák barátságosan fogadták, mintha ide tartozna. Bár az idegennel máskor „bizalmatlanok” ezek a komondorok, Döncit nem bántották. A nyugalma vagy a szamár jelenléte hatott rájuk, vagy a fiúból áradó a „barát-szag”? A kutyák ezt megérzik és ha már ők elfogadták, a pásztorok is jó szívvel lettek Dönci iránt. Megkínálták az ételükkel, szálást adtak neki éjszakára és reggel feltarisznyálták friss sajttal, ordával.
Így barangolt Dönci heteken keresztül, míg ki nem fogyott az élelemből, s hogy a krumplija is elfogyott, lement a hegyről, és az első faluban eladta a szamarat éppen annyi pénzért, mint amennyiért vette.