Régen
az idealizmus volt az ideálom.
oly szép volt!
Ragaszkodtam hozzá.
igyekeztem mindenben
keresni a szépet a jót.

Nem elmenekülni akartam a valóságtól
élvezni akartam magát
a nyugalmat, szépséget kedvességet szeretetet.
Sokáig megadatott ezen állapot.

Aztán az idő elhozta megmutatta
a szörnyű valót.
Próbáltam én ezt nem meglátni,
elhessegetni, elfordulni tőle.
Már nem lehetett,

Szembesülnöm kellett vele,
nem engedett.
Számomra rút lett a világ.
A sok borzalom. kegyetlenség,
fájdalom a csontomig hatolt.

FÁJT

Nagyon fájt,
Az fájt a legjobban ,
hogy tehetetlen vagyok
kevés vagyok .
Se erőm se hatalmam ,
hogy fordíthassak a világ folyásán.

Hiába vagyunk a többség ,
hangunk kevés ,
szinte semmi.
Az erőszak mindent legyőz.

A hatalomvágy, a pénz ,
az úrhatnám gőg erős.


Az idealizmust legyőzte az idő.
megmutatta mi is az igaz valóság.
Pőre lett a szép,
csupasz a szelídség.


Már semmit sem tehetek.
el kell fogadnom azt amit nem szeretek,
nem rózsaszínben akarom
látni azt amit nem lehet.
Meghajtom fejemet.
Elfogadom a valót, úgy ahogy van
Másként már semmit sem tehetek,
idős koromra ez a legnehezebb.

A TEHETETLENSÉG MEGÉLÉSE,,

Átadom helyemet az ifjúságnak..
A vesződés terhe már a vállukon.
Sajnálom őket.
Boldog idejük lejárt.
Gondtalan életüket ellopta a valóság.

Volt egy életem.
jövőképem ingatag ,
s talán a maradék időm is csekély
/ de ezt igazán senki sem tudja??!/


Ó ifjúság!
DRUKKOLOK NEKED !!
hogy legalább az idősebb korod
IDEALISTA legyen!

2025-06-27