Nagy gyümölcsös kert vette körül a házat. Volt ott mindenféle gyümölcsfa – nyári alma, téli körte, korán érő szilva (Margit szilvának hívtuk), mézédes ringló, kajszi, őszi barack, birsalma, sőt még naspolya is.

Kint laktunk a hegyen. Nagy gyümölcsös kert vette körül a házat. Volt ott mindenféle gyümölcsfa – nyári alma, téli körte, korán érő szilva (Margit szilvának hívtuk), mézédes ringló, kajszi, őszi barack, birsalma, sőt még naspolya is.
A vincellér, Mihály bácsi is ott lakott a ház túlsó végén, s vele az egész családja, leánya, unokái. Három unokája volt: Heni, velem egykorú, Piroska, karon ülő kicsike és Imi, a nagyfiú, aki csak ritkán ereszkedett le hozzánk, inkább a faluban grasszált a cimboráival.
Egész nyáron Henivel hitványkodtunk. Miénk volt kert, az utca ház előtt, s a kicsi erdő a kert mögött, a dombtetőn. Fára másztunk, hengergőztünk a fűben, megkergettük a szomszéd sunyi macskáját, magot szórtunk a verebeknek, daloltunk, kiabáltunk – szóval kisgyerek módra viselkedtünk.
Mint említettem, Imi nem társult a szórakozásainkhoz, de ha kellett, ha bajban voltunk mindig ott termett. Akkor is, amikor leestem a körtefáról, ő vitt le a doktorhoz a faluba, s akkor is, amikor Jani, a szomszéd fiú meg akarta verni Henit. Nem csinált Imi semmit, csak megállt az utca közepén és megkérdezte, hogy „van valami baj?” Jani erre szó nélkül elkotródott.
A csűr mögött hatalmas szénakazal foglalta el az udvar jó részét. Méretes rudakkal támasztották körbe, hogy a szél ne tegyen benne kárt, jókora ponyva borította a tetejét, melyet a sarkára kötött koloncok tartottak feszesen, s nekitámasztva egy hosszú létra nyúlt fel az ég felé.
- Fel mersz mászni? – kérdezte Heni.
- Hát, te?
Darab ideig biztatgattuk egymás, aztán Heni megindult, s én utána. Reszketett a lábam, féltem, nem mertem lenézni, de makacsul másztam Heni után mind feljebb. Lassan megjött a bátorságom és kezdtem tornázni a fokokon. Heni kacagta, de azért rám szólt, hogy vigyázzak. Éppen másztam volna át a ponyvára, mikor lentről felhangzott egy szigorú hang.
- Gyertek le azonnal a létráról!
Mihály bácsi, a vincellér kiáltott, amint meglátott minket fenn, a létra tetején.
Kicsit megszeppenve lemásztunk, de az öreg tovább szidott és fenyegetett, s mondta, hogy mi lesz, ha még egyszer oda felmászunk.
- Na, legalább most már tudjuk, hogy ezt sem szabad! – súgta Heni a fülembe, hogy Mihály bácsi meg ne hallja.
Ennyivel okosabbak lettünk, és neki iramodtunk, mert megláttuk, hogy a szomszéd sunyi macskája a csirkés udvar felé settenkedik.